Tizenöt óra roncseltakarítás

Rozsnyó. Tizenöt órás megfeszített munka után, vasárnap délután két óra körül végre sikerült eltávolítani annak a fehéroroszországi kamionnak a roncsait, amelyik Szoroskő legmagasabb pontjáról még május 28-án zuhant a több mint 100 méter mély szakadékba.

Rozsnyó. Tizenöt órás megfeszített munka után, vasárnap délután két óra körül végre sikerült eltávolítani annak a fehéroroszországi kamionnak a roncsait, amelyik Szoroskő legmagasabb pontjáról még május 28-án zuhant a több mint 100 méter mély szakadékba. Az öt tonnás utánfutót és a szakadékban szétszóródott, zománcozott kádakból álló rakomány utolsó darabjait vasárnap távolította el a pozsonyi JEFTA SOS TRUCK SLOVAKIA cég 14 dolgozója. Elmondásuk szerint még nem volt dolguk ilyen esettel. A 30 fokos lejtésszögű nehéz terepet előbb a fáktól és a növényzettől kellett megtisztítani. (Közben illegális szemétlerakatokat is felfedeztek.) Szombaton este kénytelenek voltak a kamion vontatóját az utánfutótól elválasztani, mivel a kamion egy része a zuhanás következtében mélyen a földbe fúródott, és a sziklák közé szorult. Ennek kiemelése nagy nehézségekbe ütközött, mivel még az acélkötelek is elszakadtak. Nem sokkal tíz óra előtt húzták ki a vontatót, éjféltől vasárnap reggelig átmenetileg szabaddá tették a forgalom számára a szoroskői utat.

A rendőrség illetékes nyomozója szerint még átvizsgálják a roncsokat, csakúgy, mint a baleset és a roncsok színhelyét is, ahol a 400 liter kifolyt gázolaj és 100 liter motorolaj miatt veszélybe került a körtvélyesi Evetes forrás és az a föld alatti vízkészlet is, amely a közeli Szádalmás ivóvizét biztosítja. A forrás a másodfokú természetvédelmi övezetben található, nem messze a vasúti alagúttól és a körtvélyesi barlangtól, amely nemcsak a szlovák karsztvidéknek, hanem az UNESCO természeti világörökségének része is. Az illetékes szervek részéről két héttel a baleset után sem történtek lépések, hogy eltávolítsák a szennyezés forrását, a kassai vízvédelmi ellenőrök pedig csak három hét elteltével vizsgálták meg először a baleset színhelyét. Azért csak ilyen későn, mert – mint mondták – senki sem értesítette őket az esetről, a sajtóból szerzett információkat pedig nem vehették hivatalosnak. Egyelőre a számtalan szoroskői közúti baleset sem elég ahhoz, hogy végérvényesen megoldják ennek az útszakasznak a problémáját. Egy alagút vagy az út kiszélesítése nemcsak a biztonságot növelné, hanem a szlovák karsztvidék természeti értékeit is megóvná a szennyezéstől.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?