Tizenhat határozatot nem írt alá Paška

Peter Paška a pénzügyi bizottság új tagjainak megválasztásáról szóló határozatot sem hagyta jóvá.GalántaKedden ülésezett Galánta képviselő-testülete, a plénumot berekesztették és elnapolták.

Peter Paška a pénzügyi bizottság új tagjainak megválasztásáról szóló határozatot sem hagyta jóvá.

Galánta

Kedden ülésezett Galánta képviselő-testülete, a plénumot berekesztették és elnapolták. Peter Paška, Galánta polgármestere a májusi plénum után 16 határozatot nem írt alá.

A polgármester ugyan aláírta azt a határozatot, amelynek értelmében a pénzügyi bizottság két tagját leváltották, viszont azt, amelyben megválasztották az új tagokat, nem hagyta jóvá. A komisszió határozatlanképtelen volt, nem tudott dönteni a napirendi pontokról, ahogy azt a szabályzat előírja. „Két szakembert két laikusra cseréltek volna, ezzel pedig nem értettem egyet” – mondta a polgármester. Az ütemterve szerint – amelyet januárban fogadtak el – május 14-én és június 23-án kellett volna üléseznie a testületnek. Májusban el kellett volna fogadniuk az általános érvényű rendeleteket, amelyek július 1-jétől lépnek érvénybe. „Még a májusi ülés előtt a hivatalvezető helyettese, Lucia Galambosová értesített arról, hogy az általános érvényű rendeleteket nem tudta előkészíteni, és kérte, vonjuk össze, és június 15-én tartsuk meg a két ülést” – mondta Bíró László képviselő a plénumon. Hozzátette, a májusi ülést mindenképp meg kellett tartani, de a júniusit egy korábbi időpontra tették, hogy a határozatokat a megadott határidőn belül elfogadják. „Ha ma nem fogadtuk volna el a hulladékgazdálkodásról szóló általános érvényű rendeletet, akkor a városnak 80 ezer eurós büntetést kellett volna fizetnie” – tette hozzá Bíró. A pénzügyi bizottság pénteken ülésezik. „A határozatokat, amelyeket a polgármester nem írt alá, újra elfogadtuk: ha Paška aláírja őket, a pénzügyi bizottság tárgyalni tud pénteken” – magyarázta Bíró. A polgármester elmondta, azért nem írta alá a határozatokat, mert azok ellentétben álltak a törvénnyel. A képviselők többszöri felszólítására, mondja el konkrétan, hol látja a törvénytelenséget, Paška nem válaszolt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?