Terjed a kanyaró a Tőketerebesi járásban

Kanyaró a Lévai járásban
Tőketerebes |

Míg a Nagymihályi és a Szobránci járásban lassan lecseng a néhány hónappal ezelőtt kirobbant kanyarójárvány, a Tőketerebesi járásban újabban egyre több a beteg.

A hivatalos szervek jelentése szerint a Nagymihályi és a Szobránci járásban az elmúlt 20 napban egyetlen új esetet sem észleltek, s ha a következő néhány napban sem lesz senki kanyarós, akkor kiejelenthető, hogy véget ért a járvány. Az első három esetet májusban, Deregnyőben észlelték, a fertőzöttek valószínűleg Angliából hurcolhatták be a betegséget. A járvány rövid időn belül ilyesztő méreteket öltött: összesen 446-an betegedtek meg, 428-an a Nagymihályi, 18-an pedig a Szobránci járás valamelyik településén.

 

A közegészségügyi hivatal és az egyéb állami szervek intézkedésének köszönhetően mostanra vélehetően sikerült úrrá lenni a helyzeten. Az elmúlt hónapokban összesen 6076 személyt oltottak be, köztük 4648 gyereket. 2018 szeptemberében azonban a betegség a szomszédos Tőketerebesi járásban is felültötte a fejét, itt nőtt a betegek száma. A legtöbb új esetet, 18-at, Gálszécsen (Sečovce) regisztrálták, egy személy a közeli Gercselyen (Hrčeľ) fertőződött meg. A járvány megfékezésével kapcsolatos intézkedéseket már ebben a régióban is életbe léptették.(leczo)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?