Már csak szórványosan fordulnak elő újabb kanyarós esetek a Nagymihályi járásban

kanyaró
Nagymihály |

A Nagymihályi járásban már csak szórványosan fordulnak elő újabb kanyarós esetek, átlagban naponta egy vagy kettő. A járványügyi szakemberek továbbra is nyomon követik a járványhelyzet alakulását. Erről pénteken tájékoztatott Ján Mikas tiszti főorvos.

A szakemberek szerint az eddigi járvány ellenes intézkedések hatásosak voltak. Mikas rámutatott: egyre kevesebb az új beteg, és a járványt sikerült földrajzilag is elszigetelni, ami azt jelenti, hogy a gócponttól nem terjedt tovább az ország távolabbi járásaiba. Május elejétől péntekig a Nagymihályi járásból 414, a Szobránci járásból (okres Sobrance) 14 esetet jelentettek. „A járványellenes intézkedések keretében Kelet-Szlovákiában több mint 5300 személyt oltottak be kanyaró ellen” – tette hozzá.

A járványügyi szakemberek továbbra is nyomon követik a járványhelyzet alakulását Kelet-Szlovákiában. „Hamarosan kezdődik az új tanév, a lakosság várható, megnövekedett mobilitására tekintettel nem lehet kizárni, hogy ismét több lesz a kanyarós eset” – figyelmeztetett a tiszti főorvos, hozzáfűzve: minden személy veszélyeztetett, aki olyan térségbe utazik, ahol jelen van a kanyaró, és nem kapott megfelelő védőoltást.

Mikas azt ajánlja a szülőknek, akik a rendszeres, kötelező oltások keretében nem oltatták be a gyereküket, hogy vegyék fel a kapcsolatot a gyerekorvossal és vitassák meg vele az oltás lehetőségét. Az oltási státuszát mindenki ellenőrizheti a körzeti orvosánál. A tiszti főorvos a gyerekorvosoknak azt tanácsolja, hogy szólítsák meg a be nem oltatott gyerekek szüleit, és hívják fel a figyelmüket az oltás fontosságára.

A kanyaró május elején kezdett el terjedni Deregnyő (Drahňov) községből. A járványt három, Nagy-Britanniából behozott eset indította el. A kanyaró miatt rendkívüli állapotot hirdettek a Nagymihályi járásban, melyet aztán egy hónap után, augusztus közepe tájékán vontak vissza.

Mikas szerint a kanyarójárványt a járásban elsősorban a nagymihályi (Michalovce) Regionális Közegészségügyi Hivatal (RÚZV) járványügyi szakembereinek és a nagymihályi kórház személyzetének köszönhetően sikerült visszaszorítani. A tiszti főorvos köszönetet mondott a helyi járási hivatal által összeállított válságstáb további tagjainak és az egészségügyi felvilágosításért felelős asszisztenseknek is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?