Teljesen fel kell újítani az ógyallai idősotthon kazánházát

Ógyalla
Ógyalla |

Jóváhagyta a Smaragd idősotthon kazánházának felújítását az ógyallai képviselő-testület, amelyet a város saját forrásból finanszíroz.

Annak ellenére, hogy a javaslatot egyhangúan elfogadták, a fejlesztéssel kapcsolatban – vélhetően nem függetlenül a választási kampánytól – nagyobb vita alakult ki az ógyallai képviselő testület 40. ülésén. A napirendi pontot Magdaléna Zahoranová, a Városi Hivatal regionális fejlesztési részlegének vezetője terjesztette elő. Ennek lényege, hogy a Smaragd a közelmúltban jelezte az önkormányzatnak, kritikus állapotban van a kazánházuk, s ezzel együtt az intézmény fűtésrendszere. A város kidolgoztatta felújításra vonatkozó projektdokumentációt, amelyhez építési engedélyt kértek. A helyszíni szemlét követően az illetékes tervező a felújítás tervét úgy alakította, hogy az a jelenleg érvényes minden vonatkozó előírásnak megfeleljen. A cégek ajánlatait szeptember 23-áig várja a város, amely az építkezési, villany- és kazánszerelési munkálatokat saját forrásból finanszírozná. A tervezett összeget – amely 65 ezer euró – a tartalékalapból és a költségvetésből állítják össze.

A vita során Štefan Pupák képviselő – s egyben az egyik ógyallai polgármesterjelölt – elmondta, megszavazza ugyan a fejlesztést, de nem érti, miért nem egy lefolytatott versenytárgyalás alapján megállapított reális árat hagynak jóvá ahelyett, hogy független költségvetést rendelnek a fejlesztéshez. Mint mondta, ezt „már régen“ megléphették volna. Emlékeztetett egy néhány évvel ezelőtti esetre, amikor az idősotthon nyílászáróinak cseréjekor végül nem hagyták jóvá az eredetileg tervezett 180 ezres hitelfelvételt – majd amikor később már a cégek ajánlatai alapján rábólintottak a fejlesztésre, gyakorlatilag 70 ezer euróval olcsóbbra karcsúsították a fejlesztést. A képviselő megjegyzéseire Zahoranová többek között azzal reagált, hogy azonnal válaszoltak az idősotthon megkeresésére, a projekt előkészítése pedig időbe tellett. Peter Závodský jelenlegi független polgármester – s aki szintén megméretteti magát az októberi választáson – hozzátette, a kazánház rossz állapota mellett a fűtési szezon is közelít, s ha a következő testületi ülésre halasztják a döntést, akkor csúszni fog az építkezés. Később azt is elmondta, három olyan atmoszférikus gázkészülék működött eddig az idősotthonban, amelyeket már nem gyártanak, s nem lehetséges a pótalkatrészek beszerzése sem.

Pupákot támogatva Eduard Ševčík képviselő is a jelenlegi önkormányatot bírálta. Egyebek mellett arról beszélt, a beruházók „fejős tehénnek“ tartják a várost, amely a magas árakat is hajlandó kifizetni a fejlesztésekért. Zahoranová Ševčík megjegyzéseire is reagált, s részletezte, mi mindent kell az elöregedett kazáházban felújítani és kicserélni, majd hangsúlyozta: a projekt átesett már a műszaki és a tűzvédelmi ellenőrzésen is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?