Régió

Öten indulnak az ógyallai polgármesteri székért

Ógyalla | A képviselői helyekre pedig összesen 28-an pályáznak.
author
Vataščin Péter

2022. szeptember 12. 15:15

Tíz polgármesterjelölttel Ógyalla a járási csúcstartó
- Képarchívum, illusztráció

A polgármesteri jelöltek között a Szövetség színeiben indul Basternák Ildikó, míg a SaS Ctibor Melichet indítja. A három független jelölt között Ildikó Kečkéšt, Štefan Pupákot, ill. a jelenlegi polgármestert, Peter Závodskýt találjuk. A képviselői posztokért a Szövetség tízfős listával indul, így az övéké a legnépesebb csapat. Ezenkívül csak a HLAS-nak van két jelöltje, míg a SaS, a Republika és az ODS (Občianski demokrati Slovenska) csak egy-egy személyt indít. Az összes többi induló függetlenként méreti meg magát.

Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Vladimír Lengvarský

A parlament második olvasatba utalta az orvosbérekről szóló javaslatot

f

Az önkormányzatok szerint az adóbónusz növelése tönkreteheti a családokat is

Gyimesi György

Gyimesi szerint nincs legitim ok a költségvetés elutasítására, csakis politikai

Orbán Viktor k
Frissítve

Magyarország: Brüsszel 7,5 milliárd eurót zárol

g

Mikor érdemes karácsonyfát venni?

közúti ellenőrzés

Indul a rendőrség „Advent”-akciója

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.