Tehervonat közlekedik Dunaszerdahely és Trieszt között

A trieszti kikötő fejleszti a tevékenységét, ezért indított járatot Dunaszerdahelyre.DunaszerdahelyTegnaptól vonat közlekedik Dunaszerdahely és az olaszországi Trieszt kikötőváros között.

A trieszti kikötő fejleszti a tevékenységét, ezért indított járatot Dunaszerdahelyre.

Dunaszerdahely

Tegnaptól vonat közlekedik Dunaszerdahely és az olaszországi Trieszt kikötőváros között. A trieszti kikötő a tevékenységének fejlesztése keretében indított teherjáratot a dunaszerdahelyi szárazföldi kikötőbe.

Hetente egyszer jár a Metrans tehervonatja a csallóközi logisztikai központ és az észak-olaszországi kikötő között – tájékoztatott a TASR hírügynökség. A kikötő bővítése jegyében a közelmúltban sűrítették a Budapest és Trieszt között közlekedő járatokat, már heti öt vonat közlekedik a vonalon. Folyamatosan nő a trieszti kikötő vasúthálózatának jelentősége. A vonatközlekedés fejlesztésének köszönhetően könnyebben elérhető a központ a külföldiek számára. Az év első felében 18 százalékkal nőtt az északolasz kikötő vasúti forgalma, a központ a legforgalmasabb olasz kikötő.

A dunaszerdahelyi logisztikai központból nemcsak a szomszéd országokba, hanem egyebek mellett Hamburgba, Rotterdamba, Isztambulba és Koperba is jár tehervonat. (béva)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?