Tájékoztató börzét tartottak Dunaszerdahelyen

Dunaszerdahely |

<p>Kilencedik alkalommal szervezte meg a Dunaszerdahelyi Járási Munka-, Szociális és Családügyi Hivatal az oktatási és információs börzét. A rendezvénynek a Vidékfejlesztési Szakközépiskola adott otthont.</p>

A börzén összesen 11 környékbeli szakközépiskola mutatkozott be a járás 24 alapiskolájából érkező diákoknak. Az eseményre idén a komáromi járásbeli Lakszakállasról, valamint a Galántai járásban található Felsőszeliből is jöttek alapiskolás tanulók. Marianna Lelkesová, a Dunaszerdahelyi Járási Munka-, Szociális és Családügyi Hivatal sajtószóvivője elmondta, a börze célja bemutatni az egyes középiskolák kínálta szakokat az alapiskolák végzős diákjainak, megkönnyítve ezzel számukra a pályaválasztást. „Célunk, hogy felkeltsük a fiatalok érdeklődését a szakmák és a tanulás iránt, valamint segítsük a későbbi elhelyezkedésüket a számítástechnika, a gépészet, az elektrotechnika területén, valamint az autóiparban” – közölte Marianna Lelkesová.

Szabó László, a Vidékfejlesztési Szakközépiskola igazgatója elmondta, nagy segítség az iskolák, a végzős alapiskolások és a szülők számára, hogy a hivatal évente megszervezi ezt a napot. „A börze után nagyon sokan eljönnek a nyílt napokra is. Ha a szülő is eljön a gyerekkel, az már azt jelenti, nagy valószínűséggel ezt az iskolát választják. Sajnos, manapság nagyon kevés gyerek tudja, mi szeretne lenni. Azt tanácsoljuk nekik, olyan szakot válasszanak, ami érdekli őket, hogy a következő negyven évben örömmel járjanak dolgozni” – mondta Szabó László.

Szeptemberben tovább csökkent a munkanélküliség a Dunaszerdahelyi járásban. Összesen 7611 munkanélküli szerepelt a munkaügyi hivatal adatbázisában, egy évvel korábban 8216 személy keresett állást szeptemberben. A munkanélküliség aránya jelenleg 10,76 százalékos, az országos átlag 12,44 százalék. Utoljára 2011 augusztusában volt ekkora a munkanélküliség aránya a Dunaszerdahelyi járásban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?