Szlovákul koronázták magyar királlyá a Habsburg-ház tagját

Szombaton délelőtt a szlovák főváros utcáin a 16. század divatját idéző ruhákban sétáló jókedvű fiatalok és a belváros több pontján felállított, a piacokról és búcsúkról jól ismert bóvliktól mentes kézműves sátorok figyelmeztettek arra, hogy Pozsony különös napra készül. A fővárosban újra királyt koronáztak.

A felszentelt uralkodó teljes királyi pompábanTASR – felvételA Szent Márton-székesegyház ugyan nem telt meg zsúfolásig, azonban így is több ezren voltak kíváncsiak I. Miksa Habsburg-uralkodó 1563. szeptember 8-án megtartott koronázásának rekonstrukciójára. A koronázás pillanatait elsősorban azok élvezhették igazán, akik az első sorokban kaptak helyet. Bizonyára így volt ez évszázadokkal ezelőtt is, amikor a fő helyeken illusztris vendégek – manapság a polgármester és munkatársai, a nagykövetségek képviselői vagy a volt köztársasági elnök – foglalhattak helyet, míg a 200 és 300 koronás belépőjegyekkel érkezett pór nép elsősorban a templom oszlopai mögül, a szertartás részleteit alig-alig látva élhette át a nagy pillanatokat. Ha már a protokollnál tartunk, érdemes megemlíteni, hogy újkori történelmünk ismert személyiségei nem mindig alkalmazzák az alapvető illemszabályokat. Az első sorban helyet foglaló Michal Kováč felesége mellett ülő két gyerek, akik vélhetően a volt államfő unokái voltak, például olyan öltözékben érkeztek a nagy eseményre, mintha éppen egy családi bevásárlásra és nem templomba készültek volna.

A közönség egy részével ellentétben a több mint 100 statiszta és a királyi pár igyekezett a leginkább elegáns és fenséges lenni. Igaz, a királynőnek a mosolygáson kívül nem jutott más szerep, az I. Miksát megjelenítő Matej Landl azonban rendkívül komolyan vette feladatát átérezve a királykoronázás teljes felségességét és megtisztelő mivoltát. „A szertartás alatt nem egyszer végigfutott a hátamon a hideg. Igazán rendkívüli érzés volt. El tudom képzelni, mit érezhettek a királyok, amikor a fejükre tették a koronát és egy ország vezetőjévé váltak” nyilatkozta a szerepét láthatóan rendkívül élvező színész az ünnepség után.

A szertartás rendezői igyekeztek ragaszkodni a korabeli dokumentumokban fellelhető leírásokhoz. A ceremóniát vezető püspök időnként elhallgató mikrofonja miatt valószínűleg sokakban felmerült a kérdés, hogy az elmúlt évszázadokban vajon milyen hangorgánummal kellett rendelkeznie annak az egyházi méltóságnak, aki egy ilyen hatalmas templomban is úgy tudott beszélni, hogy szavai még a legtávolabbi sarokba is jól hallatszottak.

A koronázási szertartás teljes korhűségének talán csak az a több tucat fotós és operatőr nem örült, akik a média kíváncsiságát kiszolgálva felvételeket szerettek volna készíteni a nem mindennapi esemény összes fontos mozzanatáról, így a felkenésről, a jogar és az országalma átvételéről, az oltár előtti leborulásról, vagy a megkoronázás ünnepi pillanatáról. Az előadás rendezői azonban ilyen jellegű érdeklődésre egyáltalán nem készültek fel, így fordulhatott elő, hogy az őrt álló katonák, nemesek és udvarhölgyek gyűrűjét át-áttörő operatőrök időnként megzavarták az előadás méltóságát.

A király megkoronázása után a Főtéren az óriási tömeg előtt több férfit lovaggá ütöttČTK-felvéte I. Miksa, királlyá koronázását követően, a városon átvonulva büszkén állapíthatta meg, hogy Pozsony szereti uralkodóit. Az egyre híresebbé váló pozsonyi Szilveszterekhez volt hasonlítható az a több ezres tömeg, amely az egész belvárosban végigkísérte a lovon ülő királyi párt és ünnepi kíséretét. „Remélem jövőre is lesz ilyen koronázás, biztosan elhozom az unokáimat is” mondta egy lelkes idős hölgy. A Főtéren, ahol az új király több alattvalóját is lovaggá ütötte, mozdulni sem lehetett. Itt állították fel a koronázó dombot szimbolizáló színpadot, ahonnét az új uralkodó kardjával a világ négy égtája felé suhintva megfogadta, hogy örökké védeni fogja országa határait, a birodalom egységét és az itt élő népeket, nemzeteket. Az újkori Miksa elődjével ellentétben nem szórt aranypénzt a koronázást kísérő nép közé. Peter Čiernik, az óváros rendkívül elégedett és büszke polgármestere azonban betartotta szavát, a Ventúr utca és az Úri utca találkozásánál felállított ivókútból néhány órán keresztül víz helyett valódi ünnepi nedű, zamatos bor folyt.

Az uralkodóhoz tartozó kosztümös kísérőknek egész délután hatalmas sikerük volt. A várost ellepő turisták ugyanis a királyi pár elvonulása után minden alkalmat megragadtak, hogy családtagjaikat egy-egy nemes úr vagy hölgy, esetleg a király kíséretéhez tartozó katonák társaságában kapják lencsevégre. Bár az utcákat járva sok ember, elsősorban angolok és németek magyarázták egymásnak – különböző útikönyveket és kiadványokat forgatva – a pozsonyi királykoronázások történetét, az egyértelmű volt, hogy a dóm templomban megtartott szombati koronázással a szlovák főváros elsősorban egy attrakcióval lett gazdagabb. Egy olyan rendezvénnyel, ami a jövőben ezreket vonzhat Pozsonyba. A koronázási ünnepség gondolatának szülőatyjai egyértelműen letették voksukat a városhoz tartozó történelem mellett, feloldva évszázados ellentéteket, nemzetiségi vitákat. Személy szerint egyelőre nehezen tudok érdekesebb közép-európai megbékélést elképzelni, minthogy I. Miksa Habsburg-uralkodót Pozsonyban szlovák nyelvű szertartáson koronázzák a történelmi Magyarország

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?