Szivecske egy nagymamától, üdvözlet az iskolákból

Kőhídgyarmat. „Csodálatos karácsonyi ajándékot kaptam, három nap alatt száztíz képeslapot hozott nekem a postás” – újságolta el Klimó Ákos, akit néhány nappal ezelőtt a szlovákiai gyermekhospice, a Lángocska (Plamienok) házi gondozására bízták az orvosok.

Kőhídgyarmat. „Csodálatos karácsonyi ajándékot kaptam, három nap alatt száztíz képeslapot hozott nekem a postás” – újságolta el Klimó Ákos, akit néhány nappal ezelőtt a szlovákiai gyermekhospice, a Lángocska (Plamienok) házi gondozására bízták az orvosok. A családot már ellátták a szükséges életmentő berendezésekkel, mivel egy újabb létfontosságú szívműtéthez túl gyengének bizonyult a kis beteg szervezete.

Ákoska napjai azzal telnek, hogy olvasgat, várja a postást az újabb lapokkal. „Hetényből rengeteg lapot kaptunk, és a Komáromi járás több településéről is, továbbá Dunaszerdahely, Érsekújvár, Ság és Léva környékéről is nagyon sok kedves jókívánság, fohász érkezett. Egy nagymamától horgolt szívet kaptunk ajándékba, és több iskolából jelentkeztek a gyerekek, egy-egy osztálytól aláírásokkal díszített rajzolt lapok érkeztek. Ákoska volt párkányi iskolatársai az elsők között küldtek képeslapot” – tudtuk meg Klimó Zsanettől, a kisfiú édesanyjától. Szerkesztőségünk a minap három érsekújvári család ajándékait szállította Kőhídgyarmatra a gyógyíthatatlan Allagile-szindrómában szenvedő nagybeteg gyerek családjának. Képeskönyvek, ruhák, háztartási cikkek voltak a gondosan becsomagolt dobozokban, amelyeket Klimó Zsanett, a kisfiú édesanyja más, a párkányi régióban élő rászoruló családokkal is szeretne megosztani.

A múlt szerdán felhívást intéztünk az olvasókhoz, hogy aki teheti, örvendeztesse meg a kisfiút egy karácsonyi üdvözlettel, hogy kicsit megfeledkezhessen a betegségéről. Aki szeretne örömöt szerezni neki, a Klimó Ákos, Kamenný most 943 58 címre küldhet üdvözletet.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?