Színházi fesztivál – tizenkettedszer

Az elmúlt évek tapasztalatai alapján jóval több mint kétezer nézőre számítanak a szervezők.KirályhelmecMájus 12. és 31.

Az elmúlt évek tapasztalatai alapján jóval több mint kétezer nézőre számítanak a szervezők.

Királyhelmec

Május 12. és 31. között rendezik meg a Színházi Kavalkád fesztivált a Bodrogköz központjában.

Tarcali Nagy Beatrix, a Királyhelmeci Városi Hivatal kulturális és művelődési osztályának vezetője elmondta, a fesztivál idei, tizenkettedik évadát a korábbi évek tapasztalatai alapján szervezik meg. A nézőszám az utóbbi időszakban folyamatosan emelkedett. 2014-ben a rendezvény 1414 nézőt vonzott, egy évvel később ez a szám elérte az 1973-at, majd tavaly a 2337-et. 2016-ban a seregszemle nyereséggel zárt, mivel a megrendezése összesen 10 809 euróba került, a bevételi oldalon pedig 12 148 eurót könyvelhettek el. A kormányhivatal tavaly 5000 euróval támogatta a rendezvényt, most ebből a forrásból szintén igényeltek hozzájárulást. A legtöbb nézőt tavaly a kassai Thália Színház és a Komáromi Jókai Színház előadásai vonzották, telt házas rendezvények voltak. Ebben az évben 5-6 társulat 10 előadásából válogathat a közönség, lesznek szlovák nyelvű bemutatók és gyerekelőadások is. A szervezők színvonalas színházi előadásokkal várják a diákokat és a felnőtteket. A jegyárakon nem szeretnének változtatni, a legdrágább sem fog 5 eurónál többe kerülni. A hagyományokhoz híven a fesztivál idején számos képzőművészeti kiállítást és egyéb kísérőrendezvényt szerveznek.

Színházi Tavasz néven először 2006 májusában rendeztek fesztivált Királyhelmecen, akkor a rendezvény négynapos volt. A közönségtől kapott kedvező visszajelzések eredményeképp később úgy döntöttek, az eseményt kibővítik, és több előadást hívnak meg rá.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?