Szilveszter talpon és sítalpon

Kassa. Idén is érdemes lesz a kassai Fő utcán szilveszterezniük azoknak, akik nem félnek a hidegtől. Tavaly mintegy háromezer embert vonzott a szabadtéri zenés program, a városi hivatal ismét színes programot állított össze a mulatni vágyóknak.

Kassa. Idén is érdemes lesz a kassai Fő utcán szilveszterezniük azoknak, akik nem félnek a hidegtől. Tavaly mintegy háromezer embert vonzott a szabadtéri zenés program, a városi hivatal ismét színes programot állított össze a mulatni vágyóknak.

Már este kilenc órától élő zene szól az Immaculata-szobor előtt felállított színpadon, ahol Kassa „szupersztárja”, Tomáš Krak kezdi a népszórakoztatást, majd a szintén hazai D-Night, valamint az amerikai Nicol McLaud lép színpadra. Az éjféli tüzijáték után a Groovin Heads zárja a vigasságot vérpezsdítő funky-zenével, közreműködnek az Állami Színház művészei, az ő repertoárjuk azonban egyelőre titok. A szervezők bíznak benne, hogy ismét hatalmas táncparketté változik a kassai Fő utca, és idén sem történik baleset. Jana Geročová?tól, a városi hivatal szóvivőjétől megtudtuk, a Kassai Állami Színházzal összefogva a város ebben az évben is gondolt a legkisebbekre, akik számára szilveszter délelőttjén szerveznek zenés, szórakoztató műsort. A program tíz órakor kezdődik, fellépnek a helyi művészeti iskolák és szabadidőközpontok színjátszó- és éneklő csoportjai, valamint a Divadlo v kufri gyermekszínház. A kicsik szüleiket megelőzve már déli tizenkettőkor közösen köszönthetik az új évet.

Aki az aktív pihenést választja szilveszter éjszakáján, szó szerint átsikolhat az új évbe. Az eprestetői, valamint a kavacsányi síközpont este tíztől éjjeli kettőig nyitva tart, sőt a helyszínen pezsgő és káposztaleves is kapható lesz. Nem marad el a tűzijáték, a sízőket pedig különbuszok szállítják haza az est végén.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?