Szépségek nádból

Régi idők történeteit formálta meg nádból a nádszegi Sándor László.

Régi idők történeteit formálta meg nádból a nádszegi Sándor László. Az egykori nádkötő alko-tásait március 17-ig tekinthetik meg az érdeklődők a Thain János Múzeumban.

Érsekújvár

Varga Zsuzsanna történész, a kiállítás kurátora elmondta, Sándor László életképeivel először Nádszegen, a család otthonában találkozott. „A nádszegi alkotó eleinte tetőkészítéshez kötözte a nádat. Elkápráztatta a növény megannyi árnyalata, és eltökélte, hogy nem válik meg ettől az alapanyagtól. Az egykori falusi, tanyasi élet jeleneteit ragasztja fel a vászonra, vagy apró kavicsokból kirakott, színes hátteret választ. Az alkotónak nincs tudomása arról, hogy Közép-Európában bárki akadna még rajta kívül, aki nádból alkotna képeket” – mondta Varga Zsuzsanna. Az állóvizek, a mocsarak, a vízgyűjtő területek jellegzetes növényéből készült alkotásokat három gyűjteményben mutatják be a Thain János Múzeumban. Az első ciklusban a hagyományos foglalkozások, a vadászat, a halászat, a lótenyésztés, a nádgyűjtés elevenedik meg, más képeken a szüret, a disznóölés, a vidéki mulatságok hangulatát idézi fel az alkotó. Külön témakört képez a borászat, illetve a vallási tematika. „Egy református lelkész kérésére készítettem el azt a képet, melyet Leonardo da Vinci falfestményéről mintáztam, az utolsó vacsora bibliai történetét. Nagy örömmel töltött el a munka” – mondta Sándor László. Az alkotótól megtudtuk, a Balaton északi partjáról hozza a jó minőségű nádvesszőt, mert ott nem permetezik a növényt. A nádszegi termőföldek közelében lévő nád foltos a permetszerektől. Úgy szárítja a növényt, ahogy a dohánylevelet szokás. Az egyik képen tizenhat éve szárított, érlelt nádat használt fel, amely patinás, mélyebb árnyalatú. Az első képet huszonöt évvel ezelőtt, a felesége születésnapjára készítette. Világos és sötét vászon kombinációjából készült az a kép, melyen betyárok boroznak egy pincében. A nádat hosszában metszi el, ám ha szőlőfürtöket formál, akkor apró karikákra vágja a mozaiknak valót. Különös kompozíció született a szüretelő nőről, illetve a szőlőprésen dolgozó férfiról, a két képet egy házaspár megrendelésére készítette.

Sándor László nem titkolt szándéka az értékmentés, azoknak a régi történeteknek az elbeszélése, egykori mesterségek ismertetése képekben, melyekről már csak a nagyszülők mesélhetnek az unokáknak. Úgy ábrázolja a paraszti világot, ahogy gyerekkorában megélhette.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?