Szennyezhető a Sajó

Tornalja. Meglepő fordulatot vett az a folyamat, melynek keretén belül a Sajó menti település tárgyalásokat folytatott a Közép-Szlovákiai Vízművek Rt.-vel egy, a város határában építendő szennyvíztisztítóról, illetve a beruházáshoz szükséges költségek előteremtéséről.

A tornaljai küldöttség a budapesti szennyvíztisztítóbanP. Bodnár Enikő felvételeA városka küldöttsége egy évvel ezelőtt megtekintette a Körte– Organica víztisztítóját a Budapest melletti Harbor Parkban. A képviselő-testület a látottak alapján úgy döntött, kezdeményezi egy hasonló szennyvíztisztító állomás építését. Azokon a településeken, amelyek nem rendelkeznek szennyvíztisztítóval, csatornahálózatot sem lehet építeni. Ha pedig nincs csatornahálózat, elvileg nem lehetne építkezni sem, építkezési engedély sem adható ki.

Tekintettel arra, hogy a nevezett magyarországi cég referenciái igen jelentősek –a világ számos pontján építettek víztisztító állomást, a legnagyobb magyarországi vállalatokban ők látják el ezt a feladatot, továbbá környezetszennyezési kárelhárítással és élővíztisztítással is foglalkoznak –, az általuk kifejlesztett eljárás környezetbarát, az állomás építése és működtetése is lényegesen olcsóbb, mint a hagyományos víztisztítóké, s egyben turisztikai látványosság is, döntött a folyamatok elindításáról a városi képviselő-testület. Mivel azonban a meglévő csatornahálózattal Tornalja belépett a Közép-Szlovákiai Vízművek Rt.-be, ezért ezt a vállalatot is be kellett vonni a tárgyalásokba. Az első pozitív visszajelzések után azonban a vízművek részéről kifogások érkeztek.

Ezt követően kérte fel a város vezetése Miklós László környezetvédelmi minisztert a közvetítésre. Májusban létre is jött egy találkozó Selmecbányán, ahol – akkor úgy tűnt – végre megállapodás született. Néhány napja azonban egy levél érkezett a városházára a vízművektől, melyben arról értesítik Tornalja vezetését, hogy a Körzeti Környezetvédelmi Hivatal Vízgazdálkodási Osztályától megkapták azt az engedélyt, melynek értelmében 2015-ig a továbbiakban is tisztítás nélkül engedhetik a szennyvizet a Sajóba. Ez annyit jelent, hogy a vízműveknek a jelzett időpontig nem kell szennyvíztisztító állomást építenie. A dologban az a megdöbbentő, hogy az illetékes hivatal nagyrőcei kirendeltsége ezt az engedélyt az érvényben lévő törvények alapján adta ki. Ugyanakkor értesüléseink szerint a vízművek vezetői szívesen vennék, ha a város a saját költségén felépítené a víztisztító állomást, majd azt odaajándékozná nekik.

Mint azt Dubovszky László polgármester és Pásztor István elöljáró elmondta, ezt a hozzáállást látva, már felmerült az a gondolat is, hogy Tornalja kilép a részvénytársaságból, és saját maga fogja a kérdést megoldani. Ugyanakkor Tornalján és térségében a polgármesterek és a lakosok részéről már többször elhangzott olyan észrevétel is, hogy míg ebben a térségben sok helyen még az alapvető infrastruktúra is hiányzik, addig az ország szerencsésebb régióiban már a meglévő rendszerek felújítására igényelnek különféle támogatásokat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?