Személyi és szervezeti változások

Komárom. Január elsejétől Miroslav Adamík alezredes áll a komáromi járási rendőrparancsnokság élén, az újonnan kialakított, a bűnügyi rendőrség és a járási nyomozóhivatal összevonásával létrejött részleget pedig Oliver Hátaš százados irányítja.

Komárom. Január elsejétől Miroslav Adamík alezredes áll a komáromi járási rendőrparancsnokság élén, az újonnan kialakított, a bűnügyi rendőrség és a járási nyomozóhivatal összevonásával létrejött részleget pedig Oliver Hátaš százados irányítja. Adamík ezt megelőzően a közlekedésrendészeti osztályt vezette, Hátaš viszont a Komáromi járáson kívül teljesített szolgálatot. Az új részleg munkatársai a Kertész utcai, illetve a Határőr utcai épületben dolgoznak. „A legnagyobb szervezési változást a járási nyomozóhivatal és a járási rendőrparancsnokság bűnügyi részlegének összevonása jelenti – tájékoztatta lapunkat Adolf Lehocký, a járási parancsnokság szóvivője. – Ez az új részleg mindenekelőtt a súlyosabb bűnügyekkel foglalkozik majd, amelyek esetében a kiszabható szabadságvesztés időtartama meghaladja a három évet. Az ennél enyhébb büntetéssel járó esetek kivizsgálását a járási rendőrparancsnokság új, rövidített eljárást folytató nyomozórészlege végzi majd.” Ez utóbbi bűnügyek felderítését eddig a körzeti rendőrőrsök tagjai végezték, akik a jövőben inkább a bűnmegelőzésre összpontosítják figyelmüket. E változások eredményeként várható, hogy több rendőr járőrözik majd az utcákon, ami remélhetőleg hozzájárul a közbiztonság növeléséhez.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?