Szaunát építenek a szepesi vár melletti erdő közepén

szauna
Görgő (Spišský Hrhov) |

Szaunát építene a szepesi várhoz közeli erdő közepén együttműködve a Fekete lyukak (Čierne diery) polgári társulás a helyi önkormányzattal és aktivistákkal közösen.

 

Az egyedi tervezésű szauna egy régi gyümölcsös szélén állna. Belépődíj nem lesz, de aki ebből a szaunából szeretne gyönyörködni a szepesi vár látványában, annak előre kell helyet foglalnia. Martin Lipták, a polgári társulás tagja és a projekt egyik ötletgazdája a TASR-nek elmondta, ezzel is szeretnék a faluba csalogatni a látogatókat. „A várba több tízezer látogató érkezik évente, de csak néhányan állnak meg a faluban. Pedig Görgő rengeteg régi emléket és kincset rejt” – mondta Lipták. A csapat már több mint egy éve dolgozik a projekten, a terveket egy finnországi szaunaspecialistával is megnézették. Skandináv stílusban szeretnék megépíteni a szaunát, a munkát egy görgői cég a nyár végén meg is kezdi. Az építmény túlnyomórészt fából készül, szilárd belsejét egy külső, félig áttetsző burok veszi majd körbe.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?