Sört és húst hűtöttek a Szilicei-jégbarlangban

Szilice |

<p>A kínálkozó lehetőséget használták ki annak idején, a 19. század közepén. Bizonyos Czékus Mihály sörfőzdét működtetett itt. Sörfőzéshez helyben adva volt a fa, a tiszta forrásvíz, a jég a hűtéshez, ahogy később a helyi mészárosnak is, aki itt tárolta a húst.</p>

Négy évig, 1863 és 1867 között pusztították így ezt a természeti csodát. Hogy a magyar természetvizsgálók nagy felháborodása vagy az itt főzött sör gyenge minősége vetett-e véget a szokatlan barlangi tevékenységnek, ezt már nehéz megállapítani.

A Szilicei-fennsík

Ez az európai jelentőségű karsztos terület Gömör egyik legfestőibb tája. Aki elsuhan mellette – a sziklaperemekhez képest mintegy négyszáz méterrel alacsonyabban futó Sajó völgyében, a Pozsony és Kassa közti főúton –, el sem tudja képzelni, milyen csodákat rejt a fennsík. Alulról csupán meredek lejtőit, szinte csipkés peremét látni. Azt már nem, milyen hepehupás, egyszerre izgalmas és nyugtató látványt nyújtó táj terül el a sok millió évvel ezelőtt, a triász korban kialakult mészkősziklák felett. Apró falvakkal, hatalmas tölgyeket rejtő erdőkkel, zsombolyokkal, víznyelőkkel, ördögszántásnak nevezett karsztjelenségekkel, ahol a szakadékokkal szabdalt mészkő mélységeibe bújó barlangokat vájt ki sok millió év alatt az idő és az víz. A jégbarlangból a víz csaknem 170 méterrel mélyebben, a Gombaszögi-barlang úgynevezett Fekete forrásánál tör elő, hatalmas, még mindig nem teljesen feltárt föld alatti üregrendszeren áthaladva. E barlangról már a 18. század elejéről vannak tudományos feljegyzések, bizonyos Georg Bucholtz (1688–1737) ifjúkorában 1704-ben járt itt, hogy Bél Mátyás Magyarországot leíró munkájához adatokat szolgáltasson. Már akkor megfigyelte a jégképződést, és megállapította a jégbarlang és a gombaszögi forrás közti összefüggést. A jég azért marad meg, mert a télen lehűlt levegő megreked a meredek és magas, szinte kürtőszerűen mélyülő, észak felé nyíló, napfényt soha nem látó szakadékszáj körüli sziklák közt. Aki a jégbarlang látogatására készül, még a legnagyobb kánikulában is vigyen magával meleg holmit, nehogy úgy járjon, mint bizonyos Bertók Sándor, aki a barlangban adott koncertje után élete végéig nem tudott szabadulni a reumától. (Gaál Lajos Gömörország természeti öröksége című kötetében említi ezt az esetet.)

Misztikus hely

Azt még az egykori sörfőzők és hentesek nem is sejtették, hogy a lábuk alatt, néhány méterrel mélyebben egy, az újkőkortól egészen a középkorig ember lakta hatalmas üreg húzódik. Az Archeológiai Dóm elnevezésű, mintegy nyolcvan méter hosszú, helyenként három méternél is magasabb teremből, amelyet Ján Majko, Domica felfedezője tárt fel 1931-ben, számtalan régészeti lelet került elő. Csiszolt kőkorszaki cölöpnyomok, koromfoltok, cserépedények töredékei, obszidián kőeszközök és azok töredékei, csonteszközök, kőbalta, egy másik rétegben pedig a kései bronzkor kiétei kultúrájának bronzleletei, ékszerei, bronztűi, cserépedényei és egy gyerekkoponya. A feltárt leletanyagban kelta edények töredékei is előfordulnak, de középkori cserépedények is. A jeles barlangász a jégbarlangnak más, szomszédos üregekkel való kapcsolatát is kereste, ekkor bukkant rá a Bába lyuk és a Kilenc fa zsombolyban a kiétei kultúra temetkezési helyére, amely igen ritka és érdekes leletanyag, késő bronzkori maszkos koponyák kerültek elő. Majko, amikor feltárta ezt az üreget, még nem tudhatta, hogy a megbontott mikroklíma a jégbarlang lassú olvadásához vezethet. Ezt az olvadást csak egy radikális beavatkozás állította meg, amikor a barlangászok az Archeológiai Dóm felső, jégzuhatag felőli bejáratát ismét véglegesen lezárták egy vasajtóval és jelentős mennyiségű törmelékkel. A Szilicei jégbarlang ugyanis kincsvadászok kedvelt helye lett. Meg bogárgyűjtőké, akik, hogy a csak itt élő, világszerte egyedülálló apró és átlátszó kis lény, a vakfutrinka példányait beszerezzék, akár a nyakukat is hajlandók kitörni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?