Érsekújvár. Az MKP március 29-én elfogadott módosított alapszabályzata értelmében számos alapszervezet mellett – többek közt Kassán, Dunaszerdahelyen, Martoson, Gútán, a napokban pedig már Érsekújvárban is – megalakult az ifjúsági szervezet.
Sorra alakuló csoportok
Értesüléseink szerint a jövő hét folyamán Komáromban és Deákiban is létrejönnek az országos szintű kezdeményezés helyi sejtjei. Magyar Bélának, az MKP érsekújvári alapszervezete elnökének a támogatásával nyolc fiatal hozta létre a csoportot, amely a későbbiekben, a kortársaikkal való közös megegyezés, illetve jóváhagyás alapján „Ifjúsági Fórum” néven szeretne bekerülni a köztudatba. Fábián Balázs és Nagy Péter lapunknak elmondták, Farkas Iván, az MKP Országos Tanácsa ifjúsági bizottságának elnöke segítette tanácsaival az alakulásukat. Olyan 16 és 30 év közötti haladó, konstruktív gondolkodású fiatalok fórumává kívánnak válni, akik egyetértenek az MKP alapelveivel, de nem kell feltétlenül a párt tagjaivá válniuk. „Az érsekújvári ifjúsági szervezet pályázat útján szeretne induló rendezvényként egy előadássorozatot szervezni, melylyel felhívná a fiatalok figyelmét az uniós csatlakozás valamennyi hozadékára. Arra, miért fontos az identitás megőrzése, és hogy milyen munkavállalási, továbbtanulási lehetőségekre van módjuk határon innen és túl, és felhívjuk figyelmüket értékeink, hagyományaink ápolásának fontosságára is” – tájékoztatott Fábián Balázs.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.