Sokan izgulnak Ádámért

Bátorkeszi. Megható és egyben szívszorító ünnepség keretében adta át csütörtökön délután ajándékait Pallag Magdolna Sátek Csabának, a leukémiában szenvedő négyéves Ádám édesapjának. Azért neki és nem személyesen Ádámnak, mert a kisfiú állapota az utóbbi napokban rosszabbra fordult, és édesanyjával ismét kórházban van.

Sátek Csaba meghatottan vette át Pallag Magdolnától az ajándékokat, amelyeket sajnos csak a kórházban adhat majd át ÁdámnakVas Gyula felvételeA Párkányban élő Pallag Magdolna férjével, Jánossal már negyedik éve kapcsolódik be az Orange mobilszolgáltató Konto Orange civil szervezetének Ajándékozz karácsonyt címmel meghirdetett jótékonysági akciójába, és eddig minden alkalommal pozitív elbírálásban részesült pályázatuk. Első alkalommal a párkányi lakóháztűzben fedél nélkül maradt családokon segítettek, majd egy veseátültetésen átesett fiú családját támogatták meleg ruhákkal, tavaly két Down-kóros gyereket és szüleiket lepték meg gyerekszobabútorral, idén pedig Sátek Ádám számára kértek ajándékot. „A család közeli hozzátartozóitól megtudtuk, nincs fényképezőgépük, ezért úgy gondoltuk, egy korszerű, géppel lepjük meg őket – mondta Pallag Magdolna. – Ádám pedig egy mesélő mackót és hozzá tartozó mesekönyvet kap.” Elmesélte azt is, hogy amikor a párkányi Carmen játékboltban vásárolták a mackót, a bolt tulajdonosa, László Katalin – amikor megtudta, kinek lesz az ajándék – egy játékautót küldött Ádámnak. Sátek Csaba könnyeivel küszködve köszönte meg az ajándékokat és mindazon intézmények, iskolák, magánszemélyek segítségét, akik az utóbbi időben támogatták őket. „A jólelkű adományozóknak köszönhetően hetente el tudok utazni Pozsonyba, és láthatom a kisfiamat, feleségemet. Korábban ugyanis anyagi okok miatt erre ritkábban volt lehetőségem” – mondta.

Szenczi Angelika, Ádám nagynénje sajnos rossz hírekkel szolgált Ádám állapotát illetően. Nem sokkal a kemoterápiás kezelés befejezése után az Ádám csontvelőjéből vett minta ismét rákos sejteket mutatott ki. ĺgy veszélybe került a januári csontvelő-átültetés is, amit pedig már nagyon vártak mindannyian. Hiszen a kisfiú gyógyulására ez jelenti az egyedüli esélyt.

A Konto Orange pályázatába egyébként bárki bekapcsolódhat, aki környezetében rászoruló családokon, vagy beteg gyerekeken szeretne segíteni. Pallag Magdolna is erre biztat mindenkit, hiszen adni öröm, az igazán rászorulókon segíteni pedig még inkább.

A kórházban töltik a karácsonyt

Közvetlenül lapzárta előtt kaptuk a rossz hírt, hogy Ádám édesanyjával a kórházban tölti az ünnepeket is, mivel azonnali kemoterápiás kezelésre szorul. Ezzel kitolódik a csontvelő-átültetés időpontja is, leghamarább februárban kerülhet rá sor. (vkm)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?