Sok szülő nem kapott szórólapot

Érsekújvár. Az elmúlt évhez viszonyítva csaknem egy osztálynyival kevesebb gyereket írattak be a Czuczor Gergely Magyar Tannyelvű Alapiskolába.

Érsekújvár. Az elmúlt évhez viszonyítva csaknem egy osztálynyival kevesebb gyereket írattak be a Czuczor Gergely Magyar Tannyelvű Alapiskolába. Novák Mónika, a járási székhely egyetlen magyar alapfokú tanintézményének igazgatója elmondta, a város magyar és szlovák nevelési nyelvű óvodáiból az elmúlt évekhez viszonyítva, jóval kevesebb leendő elsőst írattak be hozzájuk. Tavaly 73, idén csak 45 gyerek jelentkezett.

Az iskola ebben az iskolaévben mesefesztivált, bemutató órákat, játszóházat rendezett, emellett egy tetszetős iskolába hívogató kiadvánnyal lepte meg az ősztől tanköteles gyerekeket és a szülőket. „Annak ellenére, hogy a kiadványt eljuttattuk az Érsekújvárhoz közeli települések önkormányzatához, meglepett a hír, hogy nem minden érintett szülő kapta meg a füzeteinket” – mondta Novák Mónika. Idén a megszokottnál több magyar család vett részt az érsekújvári szlovák alapiskolák toborzó rendezvényein. (A városban 7 szlovák alapiskola működik, ebből egy egyházi). A Czuczor Gergely Alapiskolába beíratott 45 gyerek közül csak 3 leendő tanuló számára kértek halasztást, de már most 8 gyereket jelentettek be az ősztől újra nyíló nulladik évfolyamba. „Jelenleg úgy látjuk, a fennmaradó 34 iskolaköteles, és a most nulladik osztályba járó 9 gyerekkel együtt ősztől két párhuzamos első osztályt nyitha?tunk” – tájékoztatott az igazgatónő.

Az eddig beíratott érsekújvári gyerekek mellett a közeli Andódról, Bánkesziről, valamint Kisújfaluból, Nagykérről, és a komáromi járásbeli Perbetéről is érkeznek ősztől elsős tanulók az alapiskolába. A tanintézmény első évfolyamában jelenleg 48 elsős tanul, a két második osztályt jelenleg 40, a két harmadik osztályt 53 tanuló látogatja. „Megfogyatkozunk az év végén. Tavaly 58 kilencedikes ballagott el az iskolából, idén komolyabb veszteség ér bennünket, mivel három párhuzamos osztály 74 diákjától veszünk búcsút” – árulta el Novák Mónika.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?