Rozsnyó. Második nekifutásra Rozsnyó az Európai Unió strukturális alapjából szeretne anyagi támogatást szerezni a helyi ipari park létrehozásához. A beruházás tervével lassan már harmadik éve foglalkozik a város, s a kérdés most ismét előtérbe került.
Rozsnyó újabb próbálkozása ipari park létrehozására
Az első próbálkozás során nem sikerült megszerezni a PHARE 2001 támogatását. Mint ismeretes, a város egyfelől az önrész hiányzó összege miatt esett el a támogatástól, másrészt pedig azért, mert az időközben felszámolt Želba üzemtől nem sikerült megvásárolni a szükséges területeket.
A VÁROS MEGVENNÉ A TERÜLETET
„A Želbánál a felszámolás befejeződött, megvan az új tulajdonos, s az írásos ígéretet tett a városnak, hogy a szóban forgó területeket első körben a városnak kínálja fel. Az új tulajdonos nemrégiben megkapta a tulajdonlapokat. Találkoztam a cég egyik vezetőjével, aki hamarosan árjavaslatot nyújt be a városnak a területek eladására vonatkozóan” – tájékoztatta lapunkat Kardos Ferenc polgármester.
Bár a költségvetésben nincs elkülönített összeg a területvásárlásra, a polgármester véleménye szerint különböző megoldási lehetőségek kínálkoznak. Közölte, hogy a telkek több mint 30 százaléka már a város tulajdonában van, s a törvény szerint a területek felvásárlásának hetven százalékát lehet igényelni az államtól. „Ha megnézzük, hogy Nagyszombatnak szemrebbenés nélkül adtak hatmilliárd koronát, egyáltalán nem zárom ki, hogy ez az elmaradt régió ne kaphasson sokkal többet. Régióinkkal kapcsolatban mindig az állam szolidaritására hivatkozom. Annak ellenére, hogy az önkormányzat próbál segíteni az itt élő embereken, az a véleményem, hogy az ipari park ügye nem az önkormányzat dolga lenne. Tulajdonképpen az állam koordinációs tevékenysége, hogy ezeket a gazdasági problémákat megoldja. Mindig az elmaradt régiókat büntetik, mert azokban a térségekben működik jobban az ipar, ahol az önkormányzatoknak sokkal nagyobb a bevételük. Itt, ahol szinte semmi sem működik rendesen, sokkal kevesebb jut a társfinanszírozásra. Tudok arról, hogy készül a törvény módosítása, amely arról szól, hogy az elmaradott régiók esetében az állam akár a 100 százalékát is felvállalhatja a költségeknek. Természetesen, az önkormányzat megtalálja a pénzek előteremtésének a módját kölcsön formájában, vagy úgy, hogy keresünk egy a leendő létesítménybe befektető stratégiai partnert. Ez majd az adott helyzettől függ” – mondta a polgármester.
A tavalyi számítások szerint a 27 hektárra tervezett rozsnyói ipari park körülbelül 300 millió korona beruházást igényelne. Ez azt jelenti, hogy egy hektár terület létesítésére mintegy 10 millió korona szükséges. A polgármester tájékoztatott, hogy Magyarországon sok találkozón megfordult az ipari park tervezetének előkészítése kapcsán, és ott – ellentétben Szlovákiával – már rengeteg a tapasztalat a hasonló beruházások terén. Ott ugyanis száznál is több az ilyen létesítmény. „Nálunk hajlamosak kinevezni akármit ipari parknak. Szerte a világon az a tapasztalat, hogy ha egy park területe két hektárnál kisebb, nem érdemes vele foglalkozni” – tette hozzá Kardos.
HARMADIK BEFEKTETŐ IS ĺGÉRKEZIK
A sikeres projektum további előfeltétele egyebek mellett az, hogy bizonyítsák: legalább két vállalkozó kész befektetni az ipari parkba. „Ez tavaly meg volt, jelenleg ígérkezik egy harmadik is. A tavalyi osztrák és magyar céghez újabban egy szlovák-osztrák cég is csatlakozna. Ez a park azonban nem zöldmezős beruházás, hiszen a területen vasércfeldolgozó volt, amely részben még működik is. A jelenleg ott üzemelő telepet rákapcsolnák az ipari parkra. De ezzel a projektum számol. „Jelenleg az önkormányzat arra vár, hogy megtudja, milyen követelményeket támaszt az EU a pályázókkal szemben. „Ha már megvettük a telkeket, az építési engedélyt pedig tavalyról felújítjuk, akkor a projektum minden szempontból készen van” – összegezte a polgármester.
A GAZDASÁGI MINISZTÉRIUM HELYETT DOLGOZNAK?
Errefelé sokan nem bíznak az ipari park létrejöttében, ráadásul a helyi sajtó is keményen bírálja a polgármestert az elképzeléssel kapcsolatban. „Nekem mindig az a véleményem, hogy ez nem az én dolgom lenne, hanem valaki más munkáját végzem. Ez a gazdasági minisztérium ügye volna, ahol van egy osztály a szlovákiai gazdasági stratégia fejlesztésére. Azt gondolom, ezzel elsősorban nekik kellene törődniük. A másik probléma sem csak Rozsnyó, hanem egész Kelet-Szlovákia problémája, hogy amíg nem lesznek rendesen kiépített utak, addig nehéz ide vállalkozót hozni. Én már nagyon régen lemondtam volna erről a projektumról, ha nem tartanám szükségesnek, de viszem tovább, annak ellenére, kinek mi a véleménye rólam. A velem szembeni kritikát tudomásul veszem, azonban a sajtónak tudatosítania kellene a felelősséget, hogy sokszor csak kárára van a városnak, ha az ügyet befeketíti” – vélekedett Kardos Ferenc.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.