RENDŐRSÉGI NAPLÓ

Nem élte túl a támadást
Prakfalva (Prakovce). Egyelőre „csupán” rablással gyanúsítják azt a helyi alapiskolást, aki december elején támadt rá egy 70 éves férfira – a nyugdíjas később belehalt sérüléseibe.

Nem élte túl a támadást

Prakfalva (Prakovce). Egyelőre „csupán” rablással gyanúsítják azt a helyi alapiskolást, aki december elején támadt rá egy 70 éves férfira – a nyugdíjas később belehalt sérüléseibe. Ha bebizonyosodik, hogy az idős férfi a támadás során keletkezett sérüléseibe halt bele, a 14 éves fiú gyilkosság vádjával áll bíróság elé. A fiatal a gölnicbányai járásbeli Prakfalva településen támadt rá a férfira, akit súlyos koponyasérüléssel szállítottak kórházba, ahol nem sokkal ezután életét vesztette. (SITA)

Pénzt akart, hígítót kapott

Alsószalánk (Slovinky). Egy nyugdíjast támadott meg egy 25 éves férfi az iglói járásbeli telelpülésen. A tettes bezörgetett a 71 éves nő házának bejárati ajtaján, amikor az idős asszony ajtót nyitott, támadója a földre lökte, halálosan megfenyegette és pénzt követelt tőle. Végül egy üveg hígítóval távozott a házból. (SITA)

Halálos gázolás

Martonháza (Ochtiná). Halálos kimenetelű közúti baleset történt tegnapelőtt a Rozsnyói járásban fekvő településen. Egy Škoda típusú jármű vezetője a falu egyik kivilágítatlan útszakaszán elgázolt egy gyalogost. A 19 éves lány a helyszínen belehalt sérüléseibe. (SITA)

Elsütötte fegyverét a rabló

Pozsony. Kiraboltak tegnapelőtt egy éjjel-nappali élelmiszerboltot Ligetfalu városrészben. Az álarcot viselő tettes a pénztárgép tartalmát követelte, és hogy komolyan vegyék, fegyverével a levegőbe lőtt. Négyezer koronás zsákmánnyal távozott a helyszínről. A rablás során senki sem sérült meg. (SITA)

Azt hazudta, elrabolták

Pöstyén. Különös eset történt hétfőn a településen. Az este későn hazaérkező 13 éves fiú a szülői haragot azzal próbálta csillapítani, hogy egy meglehetősen hihetetlen történetet talált ki. Elmondása szerint férfiak támadtak rá a város parkjában, megkötözték és ismeretlen helyre cipelték. Azt mondta, hogy támadói elvették a kabátját és a táskáját is. A rendőrség annak rendje és módja szerint vizsgálatot indított az ügyben. Több személyt kihallgattak a park környékén. Pár órával később viszont leállították a nyomozást, mivel a fiú bevallotta, csupán kitalálta az emberrablást: így akarta megúszni a szidalmakat amiatt, hogy későn ért haza, és hogy a barátaival alkoholt fogyasztott. (SITA)

Orvvadászt füleltek le

Herencsvölgy (Hriňová). Tiltott fegyvertartás, fegyverkereskedés és orvvadászat gyanújával emeltek vádat egy 42 éves férfi ellen a Gyetvai járásban. Egy házkutatás során házilag átalakított puskákat, különböző kaliberű töltényeket és 77 vadásztrófeát találtak a férfinál. A rendőrség szerint a tettes hosszabb ideje foglalkozik a vadállatok kicsinyeinek befogásával is. A férfi legkevesebb három év szabadságvesztésre számíthat. (SITA)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?