RENDŐRSÉGI NAPLÓ

Szlovákul beszéltek, ezért támadt rájuk
Búcs. Vádat emeltek tegnap a 37 éves búcsi M. Tibor ellen, aki –Renáta Čuháková, a Nyitrai Kerületi Rendőrkapitányság szóvivőjének tájékoztatása szerint – augusztusban a helyi vendéglőben rátámadt egy háromtagú asztaltársaságra, mert szlovákul beszéltek.

Szlovákul beszéltek, ezért támadt rájuk

Búcs. Vádat emeltek tegnap a 37 éves búcsi M. Tibor ellen, aki –Renáta Čuháková, a Nyitrai Kerületi Rendőrkapitányság szóvivőjének tájékoztatása szerint – augusztusban a helyi vendéglőben rátámadt egy háromtagú asztaltársaságra, mert szlovákul beszéltek. A tettes az ott ülő 32 éves nő fejére öntötte a sört, hajánál fogva rángatta és vulgárisan szidalmazta, majd arcul ütötte a mellette ülő 51 éves férfit. A legrosszabbul a 78 éves férfi járt, aki a fejét ért ütések következtében a földre esett; sérülései miatt 14 napig munkaképtelen volt. A faluban egyébként agresszív, kötekedő embernek ismerik a tettest. A rendőrség először kihágásként kezelte az esetet, ám a nyomozás során napvilágra került tények alapján bűncselekménnyé minősítette. A tettest, aki szabadlábon védekezhet, akár három évig terjedő szabadságvesztésre is ítélheti a bíróság. (s, vkm)

Két baleset ugyanott

Szoroskő. Személyautó ütközött egy kamionnal kedden. A baleset egy órával később és pár méterrel arrébb történt attól a balesettől, amely során egy magyar kamion az úttestről a szakadékba zuhant. Hogy a személyautó vezetője megsérült-e, arról nem érkezett jelentés. A kamionost helikopterrel szállították kórházba. (kov)

Részegen a vonat elé esett

Garamszentkereszt. Egy vágányokon fekvő férfira lett figyelmes egy személyvonat vezetője. A mozdonyvezetőnek sikerült időben megállítani a szerelvényt és figyelmeztetni az érkező gyorsvonat vezetőjét is. A 48 éves besztercebányai férfi, akinek vérében 3,04 ezrelék alkoholt mértek, nem akart öngyilkosságot elkövetni, csupán elesett. A férfira a közlekedés veszélyeztetéséért és a vonatok késése miatt akár ötezer koronás büntetést is kiszabhatnak. (SITA)

Útjelző táblákat loptak

Zólyom. Négy útjelző táblát lopott el a városból és két környező településről ismeretlen tettes. A rablással mintegy 115 ezer koronás kárt okozott. A tettes hat hónaptól három évig terjedő szabadságvesztésre számíthat. (SITA)

Részegen vezetett a buszsofőr

Besztercebánya. Mintegy 2,6 ezrelék alkoholt mértek a Pónyik, Dubravica és Besztercebánya közt közlekedő autóbusz sofőrjének vérében. Amikor a rendőrök ellenőrizték a sofőrt, a buszban éppen nem ült utas. A sofőr egy év börtönbüntetésre számíthat. (SITA)

Kigyulladt egy hajó a kikötőben

Pozsony. Tegnap hajnalban kigyulladt egy folyami hajó a kikötőben. A tűz eloltása után a fedélzeten egy férfi holttestére bukkantak, a 43 éves munkás a hajón dolgozott. A tüzet valószínűleg a fűtésnél történt figyelmetlenség okozta. (SITA)

Illegálisan árultak cigarettát

Kassa. Tizenhárom személyt vettek őrizetbe kedden illegális cigarettaforgalmazás alapos gyanújával. Az akció során több mint százezer doboz ukrán védjegyű cigarettát foglaltak le a rendőrök. Az államnak okozott kár több mint háromszázezer korona. (SITA)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?