RENDŐRSÉGI NAPLÓ

A lakosság segítségét kérik
Kassa. A rendőrség kéri azokat a személyeket, akik szemtanúi voltak a városban kedden történt gyilkosságnak, jelentkezzenek a 158-as illetve a 09619 21055-ös telefonszámon.

A lakosság segítségét kérik

Kassa. A rendőrség kéri azokat a személyeket, akik szemtanúi voltak a városban kedden történt gyilkosságnak, jelentkezzenek a 158-as illetve a 09619 21055-ös telefonszámon. Továbbá arra kéri az adott időpontban a helyszínen tartózkodó ismeretlen férfit is, információival segítse a rendőrség munkáját. A tettes három méter távolságból lőtte le 30 éves áldozatát; szolgálati VW-jéből ellopott 1,4 millió koronát. (SITA)

Kirabolták na fogadóirodát

Besztercebánya. Ismeretlen személyek kirabolták szerdán 18 órakor a Kijev téren lévő fogadóirodát. Mária Faltániová rendőrségi szóvivő tájékoztatása szerint a három tolvaj – fejükön fekete harisnyával – pisztollyal fenyegette az alkalmazottat a pénz átadására. Különböző címletekben megközelítőleg 16 ezer koronát vettek magukhoz, majd a távoztak helyszínről. Személyi sérülés nem történt. A hatóság az ügyben nyomozást folytat. (SITA)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?