RENDŐRSÉGI NAPLÓ

Jogosítvány nélkül vezetett
Pozsony. Jogosítvány nélkül és egy korábbi tiltás ellenére is volán mögé ült egy 17 éves fővárosi fiú. Amikor a járőrök tegnap megállították, nemcsak ez derült ki, hanem az is, hogy a Ford Mondeóra egy más járműre kiállított rendszámtáblát szereltek fel.

Jogosítvány nélkül vezetett

Pozsony. Jogosítvány nélkül és egy korábbi tiltás ellenére is volán mögé ült egy 17 éves fővárosi fiú. Amikor a járőrök tegnap megállították, nemcsak ez derült ki, hanem az is, hogy a Ford Mondeóra egy más járműre kiállított rendszámtáblát szereltek fel. A kamaszt bekísérték a rendőrségre, a további eljárásról később döntenek. (ú)

Hazamerészkedett a rabló, elfogták

Liptószentmiklós. Elfogta a rendőrség azt a 21 éves férfit, aki február 17-én kirabolta a város egyik éjszakai szórakozóhelyét. A férfi akkor a krupiéra támadt, egy helyiségbe zárta, majd a kasszából kivett csaknem 92 ezer koronával eltűnt. Egy ideig Csehországban, ismeretlen helyen tartózkodott, a napokban azonban hazamerészkedett, és a rendőrség azonnal lecsapott rá – közölte Jana Balogová, a Zsolnai Kerületi Rendőr-főkapitányság szóvivője. Tettéért a férfi héttől tizenkét évig terjedő szabadságvesztésre számíthat. (ú)

Zsarolta a boltost

Breznóbánya (Brezno). Tipikus alvilági módszerhez folyamodott egy férfi a közép-szlovákiai város egyik boltjában. A pultnál álló elárusítónőtől azt kérdezte, hol a tulajdonos. Amikor a nő azt mondta, hogy az ő tulajdonában van a bolt, a férfi védelmet ajánlott fel a vállalkozásának. A hölgy erre azt felelte, hogy megfelelő biztonsági rendszerrel van felszerelve az üzlet. Erre a férfi dühösen távozott, de az ajtóból fenyegetőzve visszaszólt: „Még találkozunk!” Igaza is lett, mert bár a nő feljelentést tett, és a zsarolót keresni is kezdte a rendőrség, másnap még nem fogták el, ő pedig megismételte a látogatást. Azzal riogatta volna a boltost, hogy mindent összetör, felfordít, de a készenlétben lévő rendőrök azonnal elfogták. Kiderült, hogy egy 26 éves, beteg fiatalemberről van szó, aki elmegyógyintézeti kezelésre szorul. (ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?