Rendezni kell a tulajdonviszonyokat

A problémát egyszerűbb lett volna megoldani a rendszerváltás után, ám ezt elmulasztották megtenni.KirályhelmecA bodrogközi településen, hogy megszüntessék a kaotikus állapotokat, egy erre szakosodott cég bevonásával nyilvántartásba veszik a város kataszterében levő utakat.Balogh Csaba, a Királyhelme

A problémát egyszerűbb lett volna megoldani a rendszerváltás után, ám ezt elmulasztották megtenni.

Királyhelmec

A bodrogközi településen, hogy megszüntessék a kaotikus állapotokat, egy erre szakosodott cég bevonásával nyilvántartásba veszik a város kataszterében levő utakat.

Balogh Csaba, a Királyhelmeci Városi Hivatal vezetője elmondta, a jelenlegi törvények szerint „kisajátítani” csak olyan parcellákat lehet, melyek épületek alatt vannak, kertek, udvarok vagy közutak parcelláit nem. Ugyanakkor a városban több út is felújítást igényelne, ám ilyen munkákat a település csak azokon a szakaszokon tud elvégeztetni, amelyek a tulajdonában vannak. A telkek tulajdonjogi viszonyainak a rendezetlensége már többször okozott gondot a városvezetésnek. Idén például pályázatot készítettek a helyi művelődési központ felújítására, s bár a központ mellett új parkolóhelyeket is ki kellene alakítani, nem volt rá módjuk, mert ez a terület sem az önkormányzaté. Ugyanezzel szembesültek, amikor a Kossuth utcai óvoda rekonstrukcióját tervezték, az óvoda alatti parcellák ugyan a városéi, de a hozzá tartozó fűtőház alatti részek már magánkézben vannak.

A helyi utak többségénél szintén kizáró ok a felújításkor, hogy az alattuk levő földek magánkézben vannak, illetve azt sem lehet tudni, ki vagy kik a jogos tulajdonosok. A probléma megoldásaként most a közbeszerzési eljárás lefolytatása után egy ezzel megbízott cég elkezdi az utak részletes nyilvántartásba vételét.

Ha a dokumentum elkészül, a település vezetése esélyt kap arra, hogy az évtizedek óta fennálló problémát, legalább részben, rendezze.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?