Rend Nagy-Britanniában – káosz idehaza?

Nagy-Britanniában íratlan szabály, hogy a közszolgálati adók jelentik a szakma csúcsátTASR/AP-felvéteMindjárt az elején szögezzük le, a média szidalmazása nem közép-európai sajátosság! Úton-útfélen Nagy-Britanniában is jelen van. Pedig a sok tucat rádió- és televízióállomás között náluk valóban mindenki megtalálhatja a kedvére valót. Az egyik piacvezető kereskedelmi rádió munkatársa szerint az angolokat tökéletesen kiszolgálja a média, okunk igazából csak nekünk van az elégedetlenkedésre, mivel úgy látja, környékünkön a szakma gyerekbetegségekben szenved.

Többször voltam Londonban, s már az elején feltűnt, nagyon készségesek ugyan, szinte bármit megosztanak a vendégekkel, de jócskán lebecsülik az itteni helyzetet. Divatdiktátornak tartják magukat, mi csak kullogunk utánuk, és feltételezik, hogy az általuk vélt különbség örökre megmarad. Más lapra tartozik, hogy azért nem teljesen alaptalanul hiszik ezt...

Angliában jóval letisztultabbak a viszonyok, mint nálunk. Legalábbis látszólag; a háttérben persze folyik a harc a hallgatóért és a nézőért. Pontosabban a megtartásukért. A britek, különösen a londoniak már évekkel ezelőtt rátaláltak a számukra ideális elektronikus médiára, ebből kifolyólag a naponta nyilvánosságra hozott nézettségi és hallgatottsági adatok ritkán szolgálnak meglepetéssel. A szakmai szemmel nézve egyhangú, lapos mutatókat a vezetők mégis rendre nagyítóval vizsgálják. Természetesen a média nyereségét Angliában is a népszerűséggel egyenes arányban növekvő reklámbevételek adják.

Érdekes módon azért sem vesznek minket túl komolyan, mert mifelénk a kereskedelemi médiának áll a zászló. Szerintük egyfajta elferdült ízlésről tanúskodik győzedelmük a közszolgálat felett. Náluk íratlan szabály, hogy a közszolgálati adók jelentik a szakma csúcsát, még ha a valóságban ez nem is mindig van így. A hallgatottságban azonban verhetetlenek. Nem csoda, ott dolgoznak a legelismertebb és legnépszerűbb szakemberek, sőt feltételezhető, ők vannak a legjobban megfizetve. Ez hivatalosan azért nem jelenthető ki, mert a fizetés tabunak számít, még egymás között sem beszélnek róla.

Angliában a közszolgálati szektor a BBC révén annyira erős, hogy a kereskedelmi média több területen esélytelenül szállna vele versenybe. Egy, a közép-európai médiában járatos angol újságíró szerint a volt szocialista blokkban sok idő szükségeltetik ahhoz, hogy a közszolgálat visszaszerezze a vezető helyét. Úgy véli, ha a politika ma elkezdene cselekedni, csak öt-hat év múlva lenne jelentősebb eredménye, mivel az évek során elpártolt hallgatókat és nézőket nehéz visszacsábítani; különösen az új generációkat gond megnyerni, akik jóformán nem is találkoznak a közszolgálattal. Szinte teljes egészében a politikai vezetőket terheli a felelősség az állapot kialakulásáért; tudatosítaniuk kellene végre, hogy az objektív hírközlésre csakis az állami rádiók és tévécsatornák alkalmasak. Amíg a közszolgálat számos országban komoly pénzügyi nehézségekkel küszködik, és a múltban meghozott rossz szakmai döntések következményeit nyögi, addig a kereskedelmi média felől tovább folytatódhat a legjobb szakemberek elszippantása, akik a sokszor kétszeres-háromszoros fizetés hallatán könnyen beadják a derekukat.

Rádió – a zenéé a főszerep

Nincs pontos adat arról, hogy Londonban ma hány helyi rádiót hallgathat az ember. Körülbelül százhatvanat, mellettük legalább tizenöt országosan fogható nagy rádió működik. A tíz piacvezető közé lehetetlenség újaknak betörniük, igaz, a körből kikerülni sem lehet, az évek során annyira magukhoz láncolták a közönséget. Felsorolásuktól eltekintenék, mivel nagy különbség a hallgatottság tekintetében nincs köztük. Az angolok leginkább az ízlésüknek megfelelő zene révén választották ki a rendkívül szakosodott kereskedelmi rádiókat, a híradás ezekben csak amolyan járulékos szolgáltatás. Többségük óránként egy-két percbe sűríti a legfontosabb tudnivalókat, hogy aztán ismét a zenéé legyen a főszerep. Ez az egy-két perc még így is kritikus időszak, ugyanis a kimutatások szerint a legtöbb hallgató ilyenkor keres egy másik állomást, ahol zene szól.

Hallgatóságuk értelemszerűen nem értelmiségiekből áll, legtöbbjük a napi politika terén sincs képben. A hírszolgáltatás a legfőbb terület, ahol nincs értelme felvenniük a versenyt a közszolgálattal. Akiket a hírek érdekelnek, főleg a BBC egyik csatornáját, a Radio 4-t hallgatják, amelynek háromórás reggeli krónikaműsorában egyetlen perc zene sincs, és mindenki megszólal benne, aki számít. A rádiók többsége napjaink slágereiből válogat, persze még ezek között is szelektálhat a hallgató. Vannak, amelyek az adott héten megjelent újdonságokat részesítik előnyben, és vannak az úgynevezett ízlésformálók, amelyek a megjelenés előtt álló slágeresélyes felvételekre helyezik a hangsúlyt.

Anglia a világ egyik legjelentősebb zenepiaca, rengeteg hanghordozót adnak el hetente részben az erős rádiós kampánynak köszönhetően. A rádiók hihetetlen nagy szerepet tulajdonítanak a slágerlistáknak, vasárnap este türelmetlenül várják, hogy nyilvánosságra hozzák az összesítéseket, különösen az eladási listákat. Amikor ez megtörténik, a legtöbb adó beszámol róla, és a következő héten is ezek körül forog minden. Amíg környékünkön a rádiók gyakran változtatják profiljukat, addig Nagy-Britanniában ilyen nem létezik – ennek nyilván a telített piac az oka. Ott minden egyes rádió megtalálta a betöltetlen űrt. Az indulás előtt – komoly kutatások után – meghatározták szerkezetüket, amelyhez kisebb eltérésekkel ragaszkodnak; nem fordulhat elő, hogy évek múltán megváltoztatják például a zenei struktúrájukat. Ez öngyilkosság volna, ilyen lépéssel hallgatók ezreit veszítenék el. Műsorvezetőként a kis rádiókba manapság már nem nehéz bekerülni, szakmai gyakorlatot sem követelnek. A vezetők többsége a valamitől különleges műsorvezetőkre hajt, akik képesek felkavarni az állóvizet. Minél jobban megosztják a társadalmat, annál jobb, s ezáltal a bulvársajtó is felfigyel rájuk. Egy-egy címlap – már-már a hírtől függetlenül – hatalmas reklám a kisebb-nagyobb rádióknak; a háttérben mindent elkövetnek a címlapra kerülés érdekében.

Az egyik népszerű rádió műsorvezetője elárulta (igaz, csak néhány korsó sör után), hogy évek óta rosszul érzi magát a munkahelyén, mert a tudása tíz százalékát sem tudja felhasználni; náluk csupán a kellemes hang a követelmény. Félóránként elmondja, milyen idő várható – némi túlzással ez a munkaköre. Szeretne beszélgetős műsorokat készíteni, és lenne is rá lehetősége, számos olyan rádió van, ahol a szöveg nagyobb szerepet kap, mint a zene. Váltani mégsem akar, mert azzal leírná magát. Ezek ugyanis már nem számítanak elitadónak. A szakma a szóban forgó tíz piacvezető rádiót és munkatársait tartja csak számon, s ha valaki kikerül a körből, pillanatok alatt elfelejtődik. Néhány hete felfedeztem egy olyan kis rádióállomást, ahol újabban az angol nyelvet törő, erős akcentussal beszélő műsorvezetőket alkalmaznak – ezzel valószínűleg a bevándorlókat célozzák meg. És bizonyára siker övezi próbálkozásukat, különben nem vágtak volna bele. A hazai helyzettel ellentétben Angliában minden lépést komoly piackutatás előz meg, tehát a legritkább esetben fordul elő, hogy valamilyen műsor egy-két adás után érdektelenség miatt megszűnik.

Televízió – a hírcsatornák térhódítása

Amíg a rádiók esetében a reggeli műsor a legfontosabb – a felmérések szerint világszerte ez alapján választanak adót az emberek –, addig a televíziózás szempontjából az este a fő műsoridő. Az angol tévépiac legfontosabb szereplői a közszolgálati BBC és a két kereskedelmi csatorna, a Channel 4 és az ITV. A Channel 4 este hétkor jelentkezik egyórás hírműsorral, az ITV pedig késő esti híradójával jelent konkurenciát a BBC-nek.

Néhány éve még jóval békésebb volt a helyzet. A BBC este kilenckor sugárzott híradót, az ITV pedig tízkor. Aztán az ITV hatalmas baklövést követett el: a 22 órakor jelentkező News At Ten című műsorát megszüntette, helyette filmeket vetített, korábbi és későbbi időpontban egy-egy rövid híradást sugárzott. A BBC rögtön belátta, ebből profitálhat, és kilenc órai híradóját tízre tette át. Lépését persze mással, az erősebb hírfelhozatallal indokolta, ami ugyan elfogadható: a parlamenti ülések többnyire ekkor érnek véget, és az Egyesült Államokban is ekkorra indul be igazán az élet, ám a valódi ok az ITV hoppon maradt nézőinek elhódítása volt. Később az ITV belátta, rosszul döntött, viszszaállította a News At Tent az eredeti időpontban; azóta esténként a híradók csatája zajlik Angliában. A verseny győztese általában a BBC, bár előnye sosem tetemes. A hírműsorokban szinte kizárólag a hazai történések: politikai, kulturális és sportesemények kapnak helyet. Tíz órakor a BBC Radio 4 is nagy hallgatottsággal rendelkező krónikával jelentkezik, úgyhogy a közszolgálat lényegében önmaga vetélytársa.

Egyes vélemények szerint a következő években gyökeresen átalakul az említett három tévécsatorna műsorstruktúrája – nem a politikai, sokkal inkább a játékfilmek és a szórakoztató műsorok lesznek a mérvadók. Ennek oka a hírcsatornák térhódítása. A Sky News, a CNN és a BBC saját, 24 órás hírcsatornájának köszönhetően a hírek most már folyamatosan elérhetők. Ebből kifolyólag a Channel 4 és az ITV belátható időn belül elveszítheti politikai jelentőségét. Mások nem értenek egyet ezzel, és talán nekik lesz igazuk, mivel nézettségük jelentősen nem csökkent a hírcsatornák megjelenésével. Közben az internet és a digitális televíziózás is megváltoztathatja a hírfogyasztási szokásokat. Hogy gyökeresen-e vagy csak némileg, ma még nem lehet tudni.

A kisebb kereskedelmi tévécsatornák már belátták, politikai műsorokkal nincs értelme versenybe szállniuk, és csak annyit foglalkoznak híradással, amennyit a törvény előír, helyette filmekkel, szórakoztató műsorokkal, érdekes és idétlen valóságshow-kkal erősítettek. Az egyik ismeretterjesztő csatornán állati valóságshow indult, amelynek célja, hogy bemutassa az állatok viselkedését; ugyanúgy ki lehet a szereplőket szavazni, mint a rendhagyó valóságshow-kban. Egy másik csatornán pedig érdekes villa köti le a nézők figyelmét; ide az utcáról összeszedett jöttmentek költöztek be. Egyes kereskedelmi tévécsatornákat szintén a végletek jellemzik.

A szakmabeliek szerint a szigetországban jelenleg népszerű műsorok nagy része rövidesen tájainkon is megjelenik. S ha mégsem, kizárólag a kis potenciális hallgató- és nézőtábor miatt. Tehát olyan televízió, amely a nap 24 órájában időjárás-előrejelzést ad, hazánkban bizonyára belátható időn belül nem indul. Angliában viszont ez is megél. Akadnak olyan műsorok, amelyekért valóban nem kár, ha nem találnak táptalajra környékünkön, mert – beismerik vagy nem – kis káosz azért odaát is van. Csak sajnos az idétlenségekre ez esetek többségében vevők vagyunk.

London, 2005. november