Gúta. Elsősegélynyújtó szobával bővült tegnap a helyi egészségügyi központ. A berendezés megvásárlásához szükséges pénz az OPAL Egészségügyi Polgári Társulás által kezdeményezett közadakozásból gyűlt össze.
Reményt adományoztak
Gúta. Elsősegélynyújtó szobával bővült tegnap a helyi egészségügyi központ. A berendezés megvásárlásához szükséges pénz az OPAL Egészségügyi Polgári Társulás által kezdeményezett közadakozásból gyűlt össze. Baláži Vladimír körzeti orvos, az OPAL egyik alapítója és ügyvezetője a keddi átadási ünnepségen hangsúlyozta: „Mindazok, akik akár csekély, akár nagyobb összeget ajánlottak fel e nemes célra, tulajdonképpen a reményt adományozták a majdani rászorulóknak; akik történetesen maguk az adakozók is lehetnek.” Az elmúlt két év alatt összesen 164 ezer korona gyűlt össze magánszemélyektől, társadalmi szervezetektől és vállalatoktól. E pénzből vásárolták meg az alapvető felszerelést, a lélegeztetőkészüléket, az oxigénpalackokat, a hordágyat, a rögzítő síneket, a gyógyszereket stb. Hiányzik még egy defibrillátor, amely mintegy 130 ezer koronába kerül. Az öszszeg előteremtésére várhatóan újabb gyűjtésbe kezd a társulás. A szoba létrehozására azért volt szükség, mert a gútai orvosok eddig nem rendelkeztek olyan speciális eszközökkel, amelyre súlyos balesetek esetén lehet szükség. „Ezentúl addig is szakszerűen el tudjuk látni a balesetet szenvedőket, amíg megérkezik a gyorsmentő Komáromból” – magyarázta Baláži. A dolog egyetlen szépséghibája, hogy munkaidőn kívül, illetve hétvégeken még megoldatlan az ügyelet kérdése. Árgyusi Imre, Gúta polgármestere a keddi megnyitón bejelentette, hogy az ügyelet kérdését az önkormányzat a lehető legrövidebb időn belül napirendre tűzi.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.