Rangos szakmai konferencia a huszadik gasztrofesztiválon

Kamocsa
Kamocsa |

Első alkalommal rendezték meg a Régiók ízei konferenciát a fennállásának huszadik évfordulóját ünneplő Nemzetközi Gasztronómiai Fesztiválon. Az Interreg V-A Szlovákia-Magyarország Együttműködési Program keretében, az Európai Regionális Fejlesztési Alap támogatásával megvalósululó programot a fesztivál pénteki nyitónapján tartották.

A két évtizede alapított gasztronómiai fesztivál részeként 2017-től valósítják meg a Régiók ízei társrendezvényt. Kezdetben húsz, 2019-ben már közel ötven település önkormányzata, helyi szervezete mutatkozott be hagyományos ételekkel és kulturális programokkal.

Lukács Tibor, az Oázis kemping vezetője, a fesztivál főszervezője az Oáza Kamocsa Polgári Társulás vezetőjeként vett részt a sajtótájékoztatón. „Nem könnyű időszakot élünk, két héttel ezelőtt még nem tudtuk, lesz-e rendezvény, mert július közepéig a régiónk a sárga besorolásban volt. Nehéz volt a koronavírus-helyzet miatt leszervezni a fesztivál előadóit és a bedolgozókat. Ez egy nagy családi piknik. Rendszerint 15-20 ezer látogatót szoktunk fogadni a nemzetközi főzőversenyen, most más a helyzet. Halászi község önkormányzatában aktív partnerre leltünk, közös erőkkel dolgozunk azon, hogy népszerűsítsük a Szigetköz és a Vág parti régió turizmusát” – mondta Lukács Tibor. A szervezőknek szívből gratulált Csenger Tibor, Nyitra megye alelnöke. Kiemelte Vasi Emmának, a Rába-Duna-Vág Európai Területi Társulás igazgatójának és Csókás Judit projektmenedzsernek a munkáját és igyekezetét. Csenger Tibor hangsúlyozta, hogy Nyitra megye települései 65 sikeres projektet tudhatnak a magukénak.

„A magyarországi, mintegy háromezer lakosú Halászi községben élők megkönnyebbültek, amikor kiderült, hogy szabadon találkozhatnak a barátaikkal, és látogathatják a rendezvényeket. Ha a vírushelyzet rosszabbra fordulna, ismét életbe lépnek a korlátozások. Egyre többen kíváncsiak a régió gasztroértékeire, várják az ilyen rendezvényeket, szívesen látjuk majd vendégül a kamocsai Oázis kemping látogatóit nálunk” – mondta Ponácz György Márk, az Ekron Consulting Kft ügyvezetője. Csókás Judit bemutatta az Interreg kisprojekt pályázatot, melyet az Oáza Kamocsa Polgári Társulás valósít meg. Kiváló programokat szerveznek, emellett környezettudatosságra intik a vendégeket. Hulladékgyűjtő szigeteket alakítanak ki, ahol a kommunális hulladék osztályozására biztatják a látogatókat. Az Oáza Kamocsa Polgári Társulás és Halászi önkormányzatának a közös pályázata a gasztronómiai és kulturális együttműködésről szól, és bevontuk a Gútai Magyar Tannyelvű Magán Szakközépiskolát is a projektbe, hogy a diákok szakmai tapasztalatot szerezzenek. A gasztronómiai jellegű rendezvények a régiók hagyományos ételei mellett propagálják az egészséges ételeket és az egészséges életmódot” – hangsúlyozta Csókás Judit. Bób János, Szímő polgármestere is a turizmus fejlesztéséről, a régióbeli sikeres programokról számolt be a konferencia résztvevőinek.

A konferenciát látványfőzéssel zárták. Szlovákiai, magyarországi és csehországi vendégek kóstolták meg a Vojto Artz mesterszakács mediterrán konyhájában készült remekműveket. Szombaton délután Bede Róbert magyarországi mesterszakács főz a Régiók ízei látványkonyhájában és várják a látogatókat a főzőversenyre, valamint az ezt követő koncertekre az ország legnagyobb családi piknikjén.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?