<p>Érsekújvár. A Ferences-rendi kolostorban augusztus 1-jén és 2-án tartják a porciunkula búcsút, melyre várják a hazai és külföldi</p>
Porciunkula búcsúra várják a zarándokokat
![](/sites/default/files/styles/image_16_10_w400/public/lead_image/ujszo_13746502786121_46.jpg.jpg?itok=gzbyIpvI)
SZÁZ ILDIKÓ
A város vezetése azonban már július 25-től gazdag programot ígér a látogatóknak a főtéren, valamint a kolostor épülete mögött található téren és parkban. Az érsekújvári vásárból illik tökmagot és fakanalat hazavinni, az utóbbiból bőven lesz választék.
Csütörtökön könnyűzenei műsorral indul a rendezvénysorozat, pénteken 18 óra után a kultúrház előtti nagyszínpadon Gejza Pischinger, Érsekújvár polgármestere köszönti a vendégeket. A Colorado, a Homo sapiens és a Gut bands szórakoztatja estig a közönséget. Szombaton 9 órától gulyásfőző versenyt rendez a város a Csemadok helyi szervezetével együtt a Bernolák téren, az eredményhirdetést 14 óra után tervezik. A zsűri értékeli a gulyás illatát, ízét, színét, állagát, a szakácsok öltözékét, a tisztaságot, valamint a csapatok hangulatát. Július 27-én 8.30-tól rendezik meg a 4. fotóversenyt a Bernolák parkban. A fák közé kifeszített hálóra az amatőr fotósok alkotásait tűzik fel, a közönség szavazhat a fotókra. A szervezők számos szórakozási lehetőséget ígérnek a családok számára. A porciunkula egyházi része augusztus 1-jén kezdődik, az idei nagybúcsú jelmondata: „És miután testvéreket adott mellém az Úr, senki más nem mutatta meg nekem, mit kell tennem, hanem ezt ő, a Magasságbeli nyilatkoztatta ki nekem, hogy a szent Evangélium szerint kell élnem.”
Az érsekújvári ferences testvérek a kolostor udvarán megvendégelik a messziről érkező zarándoklókat. Csütörtökön délben harangok jelzik a búcsú kezdetét, 14 órától gyóntatás lesz a ferences testvéreknél, valamint a plébániatemplomban. A Kálváriadombon 17 órakor tartják a keresztutat a magyar híveknek, 19 órától magyar nyelvű szentmise lesz a Ferences-rendi kolostorban. Augusztus 2-án 5, 8 és 17 órakor tartanak magyar szentmiséket.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.