Pillanatképek a karsztok alól

A karsztban mindössze nyolc hivatásos erdőőr tevékenykedikSomogyi Tibor felvételePedig az lehetne, hiszen van itt minden, ami a virágzó turistaparadicsomhoz kell: erdőségek, amelyekbe az ember keze még nem tette be a lábát, karrmező, melyről az itt élők sem tudják, hogy micsoda, legalább két tucat, a Világ Természeti és Kulturális Örökségét gyarapító barlang, egy gótikus út, mely ki tudja, hová vezet meg őshomály. Ebből terem e tájon a legtöbb, mert mióta nemzeti park is van, senki sem tudja, melyik tevékenysége során kerül szembe a törvényekkel.

Persze rengeteg ünnepelni való is akad a karsztok alján, hiszen idestova három éve annak, hogy a Gömör–tornai Karsztot nemzeti parkká minősítették át, és tíz évvel ezelőtt sorolták be Szlovákia barlangjait a nemes egyszerűséggel csak világörökségnek nevezett valamibe. Hogy mit nyert ezzel a térség?

Az aggteleki Baradla-barlanggal egy rendszert képező Domica-cseppkőbarlang korszerű be-lépőcsarnokával szemben például megfeszített munkával megépült az a kis méretei ellenére is nagyszabású építmény, mely az UNESCO-táblával ellátott kőkoloncot öleli körül. Került mindez alig három és fél millió koronába, amit a liptószentmiklósi székhelyű Szlovák Barlangfelügyelet szó nélkül állt, majd október derekán felvirradt a nagy nap, amikor Miklós László környezetvédelmi miniszter Persányi Miklóssal, magyarországi kollégájával a kerek jubileum alkalmából felavatta az építményt, mely egy tanösvénynek is a kiindulópontja. A meghitt ünnepséget követően a tárcavezető a domicai–aggteleki nemzetközi határátkelőn szeretett volna visszatérni hazájába, ám ez lehetetlenné vált, mert az átkelőt 16 órakor bezárták. Került hát egy jót Tornalja felé, ami csak azért is hasznos, mert arrafelé is akad látnivaló épp elég.

Mesevilág, délibábbal

„Amott szálló lesz sportpályákkal, élményfürdővel és mesevilággal” – böknek a Domica-cseppkőbarlang belépőcsarnokával szemközti délibábos róna felé azok a beavatottak, akik „tudnak valamit”. Tény, hogy egy amerikai tőkecsoport már kiszemelte magának a területet amolyan kelet-európai Disneyland számára, miközben a telek szomszédságában ott rohad az építészeti emlékjellegű barlangászházból kialakított szálló, valamint négy további bungaló. Gabriel Hrubý mérnök, a kivitelezéssel megbízott Gla-mour Capital Kft. ügyvezető igazgatója az ügyintézés nehézkességéről beszél:

„Teljes mértékben rendeztük az építésre kiszemelt telkek tulajdonjogát, jelenleg a kecsői önkormányzattal tárgyalunk egy kisebb terület bérlete ügyében; ezen parkolót szeretnénk létesíteni. Hogy érzékeltessem, milyen bonyolult dologról van szó, ha nemzeti park védőzónájában építkezik az ember, elárulom, hogy csupán a környezetvédelmi szervek engedélye huszonhét szakvéleményt kívánt, míg a területrendezési jóváhagyás során huszonnyolc intézménnyel, hivatallal kerültünk kapcsolatba. Nem csoda tehát, ha az építkezés október elejére kitűzött megkezdése késik; attól tartok viszont, hogy ha nem sikerül megállapodnunk Kecső község önkormányzatával, az egész tervet át kell dolgoztatnunk.”

Az asztalra kiterítve a terv szép is, jó is. Szálló, bár, bungalók épülnek majd a helybéliek által csak Nyilasnak nevezett ugaron, valamint élményfürdő és mesevilág. Ez utóbbi kivitelezését a Dobšinský Mesevilág – Slovakland Rt. vállalta fel; lesz tehát vár, vizesárok, skanzen, szabadtéri színpad, hűs liget, talán még Magyarországra kanyarodó kerékpárút is – de főképp munkalehetőség. „Ha befejezzük ezt a 80 millió koronás beruházást, turistaidényben harminc-negyven, idényen kívül pedig mintegy húsz embert alkalmazhatunk. Persze csak olyanokat, akik megfelelnek az idegenforgalom magasabb szintű követelményeinek” – közölte az igazgató.

Garantálni tudom, hogy találnak ilyeneket, hiszen a környékbeli falvak fiataljainak jelentős hányada már most Nyugat-Európában keresi boldogulását.

Természetvédők kutyaszorítóban

Popovics György – szakmáját tekintve parkőr, amúgy meg elkötelezett természetvédő – arról ad hírt, hogy természeti kincseink megóvása terén nem sok minden változott itt az elmúlt években.

„Úgy vélem, önmagáért beszél a tény, hogy egész Szlovákiában mindössze százhét hivatásos parkőr tevékenykedik – mondja. – A nemzeti parkok még viszonylag jól állnak, ám a tájvédelmi körzetekre általában egy-egy ember vigyáz. ĺgy van ez a Cser-hegységben, a Latorca menti vagy a vihorláti tájvédelmi körzetekben, illetve a Keleti-Kárpátokban is. Kilenc nemzeti parkot és tizennégy tájvédelmi körzetet kell felügyelniük; Magyarországon ezt a feladatot lényegesen kisebb kiterjedésű védett területen több mint százötven ember látja el.

A Gömör–tornai Karszt Nemzeti Parkban nyolc hivatásos őr tevékenykedik mintegy 45 ezer hektáros területen. Ebből 34 ezer hektárt a nemzeti park, 11 ezret pedig a védőzóna tesz ki, amelyek a rozsnyóin kívül átnyúlnak a gölnicbányai és a Kassa-vidéki járásokba is.”

Az ember azt hihetné, hogy a rangereknek csupán a fát még mindig klasszikus módon, tehát illegálisan kitermelő őslakossággal és a fegyelmezetlen turistákkal kell felvenniük a harcot, de ez nem így van. A közelmúltban napvilágot látott egy kezdeményezés, mely a parkőrök munkájának irányítását a kerületi hivatalok hatáskörébe helyezte volna. Hogy mit tudhat egy kassai irodában ülő hivatalnok arról, mi mozdíthatná előbbre a jóval távolabb eső nemzeti park és a települések ügyét, nyitott kérdés maradt, és ha a parkőrök szakmai érdekképviseleti szerve nem lépett volna közbe, talán sikeres is lett volna a kezdeményezés.

Persze nem ez lett volna az első eset e tájon, hogy a történéseket valahonnan felülről irányítják.

Szűzanya, segíts!

Mielőtt bárki is végleg leírná a karsztot, egy kézlegyintéssel a reménytelen kategóriába sorolva, el kell hogy mondjam: szép reményekkel kecsegtető dolgok is történnek itt. Például a karszt és a Bódvai-dombság találkozásánál fekvő Hosszúszón, ahol november 16-án az idegenforgalomban érdekelt helyi vállalkozók és önkormányzatok (összesen lehettek kéttucatnyian), illetve a kassai székhelyű Kárpáti Fejlesztési Intézet munkatársai adtak találkát egymásnak. S ha már találkoztak, megvitatták az ügyet – oda-vissza.

Kiderült például, hogy a helyi tűzoltószertárban egy év leforgása alatt létrehozzák a vállalkozói inkubátort, melyet bárki igénybe vehet, aki a vidéki turizmus fejlesztésére adja a fejét. Persze mindez a varázslatos hangzású határon átívelő kapcsolatok fejlesztése jegyében történik majd; ezekről tudni kell, hogy jelenleg nem eléggé fejlettek. Egy másik előadásból az derült ki, hogy Kassa megyének igenis van idegenforgalom-fejlesztési koncepciója, mégpedig francia modellre épülő. Szó esett akcióprogramokról, áthidaló és egyéb kölcsönökről, és az idegenforgalom terén majdnem egy évtizede tevékenykedő környékbeli vállalkozó kijelentésére – miszerint az általuk kínált sokrétű szolgáltatás ellenére sincs kézzelfogható hasznuk – az intézet munkatársa mégis megtalálta a megoldást: „Ha másképp nem megy, terjesszék el, hogy megjelent itt a Szűzanya. Arra biztosan ráharapnak a turisták.”

Jó volna hinni, hogy van más megoldás is, de ha másképp nem megy, a karsztvidék lakosai addig fognak fohászkodni, amíg szavaik odafent meghallgatásra találnak.