Pénzszűkében az ipolyságiak

Ipolyság. Urblík József, a nyugat-szlovákiai V. liga keleti csoportjában futballozó Slovan Šahy csapatának klubelnöke, edzője és játékosa a tavaszi idénynyitót megelőzően leginkább annak örül, hogy a téli holtidényben senki sem távozott védencei közül.

A dél-szlovákia területi szövetségek után a nyugat- és a közép-szlovákiai futballszövetség is a halasztás mellett döntött. A csapatok csupán előkészületi meccseket játszanak. Örzsik Ödön felvétele „Mi több, a lévai területi bajnokság déméndi éllovasának tehetséges futballistájával, Kluka Rudolffal erősödtünk. A nevezett a tavasszal vendégjátékosként áll rendelkezésünkre. Ugyancsak sikerült meghosszabbítanunk a zselíziek két játékosának, Bodzsár és Petrik vendégjátékát. Az ifiből Bukrit, Buchtát és Patait igyekszünk beépíteni a csapatba. Velük együtt tizenhat fős játékoskerettel (Vajda, Máté, Petršš, Tóth, Petrík, Lackovský, Bartal, Studva, Urblík, Stricho, Zsóka, Kluka, Patai, Buchta, Bodzsár, Bukri) vágunk neki a tavaszi sorozatnak” – nyilatkozta lapunknak a jelenleg sérüléssel bajlódó Urblík József. Az ipolyságiak mindenese azt is közreadta, heti három edzéssel, hétvégeken egy-egy tréningmeccsel készültek fel a pontvadászat folytatására. A barátságos erőpróbákon a korponaiakat 8:0-ra, az ipolynyékieket 3:2-re, a zselízieket 3:1-re győzték le. A III. ligás lévaiaktól viszont 4:0-s vereséget szenvedtek. Legutóbb szombaton Zselízen vendégszerepeltek, ahol gól nélküli döntetlennel zárult a két vetélytárs párharca. Megtudtuk, a futballklubot csupán a városi önkormányzat támogatja jelentősebb összeggel. Ugyancsak a városi hivatal fedezi a futballpálya működtetésével kapcsolatos kiadásokat, a pályagondnok bérét. A csapatok utaztatásának költségeit, illetve az egyéb kiadásokat a klubnak kell biztosítania. „A bajnoki tabella harmadik lépcsőfokán telelünk, nyolc ponttal lemaradva a mezőny imelyi éllovasától. Kollektívánk dinamikus, ötletes és eredményes játékot produkál. Állítom, jó csapatunk van, mely a megfelelő anyagi hátérrel akár a bajnoki cím megszerzését is célul tűzhetné ki. Számításaim szerint több mint 200 ezer koronával kellene megtoldanunk a költségvetést, hogy merészebb álmaink lehessenek. Mindenképpen szeretnénk az első három között végezni” – hangzott Urblík József esélylatolgatása. A szakvezető élvonalban szerzett tapasztalatait hasznosítva több poszton is bevethető. Természetesen a csatársorban mozog otthonosan, az őszi idényben 12-szer talált az ellenfelek hálójában.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?