Pénteken kezdődik a Napfényes Fesztivál

SzencPénteken kezdődik a Napfényes Fesztivál Szencen, amelyet több helyszínen rendeznek meg. Egyebek mellett az amfiteátrumba, a kultúrház Labirintus és mozitermébe várják a látogatókat.

Szenc

Pénteken kezdődik a Napfényes Fesztivál Szencen, amelyet több helyszínen rendeznek meg. Egyebek mellett az amfiteátrumba, a kultúrház Labirintus és mozitermébe várják a látogatókat. Lesz bábszínház, színház, filmvetítés, bűvészkedés, kiállítás és irodalmi beszélgetés is.

A Napfényes Fesztivált idén második alkalommal szervezik meg. Középpontjában a színház és az előadások állnak. Pénteken az amfiteátrumba a Bóbita Bábszínház Benedek Elek meséjével, A kis gömböccel áll színpadra. Az Irodalmi Kávéházban, az irodalmi sátornál Fellinger Károllyal, Száraz Pállal és Nagy Erikával beszélgetnek. Szombaton délután, szintén a szabadtéri színpadon tekinthetik meg a Csavar Színház A helység kalapácsa című előadását. „Azt szerettük volna, ha az emberek gazdag kulturális események közül válogathatnának: ha a kultúrházba indulnak előadásokat vagy kiállításokat tekinthetnek meg. Ha végigmennek a Lichner utcán, akkor bohócok, zsonglőrök, kis színházak köthetik le a figyelmüket. Minden korosztály találhat magának érdekes programot a szabadtéri színpadnál is, ahol a színpadi előadások mellett az irodalmi sátorban kapcsolódhatnak be a beszélgetésekbe. Akik csak frissítőkre vágynak, a kultúrház előtt megkóstolhatják a szenciek házi kalácsát” – nyilatkozta lapunknak Martina Ostatníková, Szenc szóvivője. A gyerekeket az RTVS képernyőjéről ismert törpék szórakoztatják. Az eseményt a város költségvetéséből finanszírozzák, a programot Pozsony megye támogatja.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?