Pásztor szerint korrekt kampányával és konkrét programjával nyert Ipolyságon

Ipolyság |

<p>Országszerte közel két tucatnyi községben választottak polgármestert és helyi képviselőket. Ipolyságon Pásztor Lajos nyerte az időközi polgármester-választást a szavazatok 56,73 százalékával.</p>

A részvételi arány itt is hasonlóan alacsony volt, mint Dunaszerdahelyen. Pásztor a Smer-SDKÚ-HZDS-KDH négyeskoalíció jelöltjeként indult és az MKP jelöltjét, Bélik Györgyöt előzte meg. Az 56 éves közgazdász 2006-ban jelöltette magát először, akkor meglepetésre a harmadik helyen végzett. A második helyezett 2006-ban is Bélik lett, aki Lőwy János (a 2006-os győztes) lemondása után, szeptembertől a polgármesteri jogköröket is gyakorolja. Bélikre a választók 30,4 százaléka, a harmadik helyezett Makovínyi Pálra 12,8 százaléka adta le voksát. A részvételi arány 32,34 százalék volt, ez több mint 10 százalékkal alacsonyabb a 2006-os eredménynél.
Pásztor úgy gondolja, a korrekt választási kampánynak és a konkrét célok ismertetésének köszönheti sikerét. Bélik lapunknak elmondta, meglepetés számára a szavazati arány, de ennek oka szerinte az is, hogy nem volt ideje kampányolni, hiszen folyamatosan tárgyalnia kellett, és az MKP lejáratása is erős volt az utóbbi időszakban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?