Ötven új munkahely létesül Rimaszombatban

Rimaszombat |

<p>Félmillió eurós beruházással épített gyártócsarnokot a zólyomi székhelyű Mäspoma Rimaszombatban, a legnagyobb szlovákiai fűszergyártó cég néhány héten belül ötven főt alkalmaz, a toborzást hamarosan megkezdik.</p>

Az új élelmiszeripari üzemben, amely a város déli részén lévő ipari zónában, az egykori Branko cég telephelyén épült meg, sertésbél-feldolgozó üzem létesül legkésőbb május elején. Az itt készülő termékek iránt van kereslet a hazai és a világpiacon is. Ján Kolesár, a zólyomi Mäspoma cég igazgatójának elmondása szerint a gyártást ötven fővel indítják el, ha sikerül felfuttatni a termelést, és továbbra is kelendő lesz a termék, akár 250-re is bővíthetik az alkalmazottak számát. A Mäspoma cég új üzeme a korábban a húsiparban foglalkoztatottak, jelenleg állás nélkül lévők számára jelenthet munkalehetőséget, a szakemberek mellett betanított munkásokra is szükség lehet.
A Mäspoma cég zólyomi központi telephelyén kívül néhány évvel ezelőtt az érsekújvári járásbeli Udvardon a malomiparba is befektetett, ennek kedvező befektetésnek a következtében a cég éves forgalma meghaladta a 20 millió eurót, ami további fejlesztésekre adott lehetőséget. A Mäspoma a legnagyobb szlovákiai paprikafeldolgozó, főleg hazai termelőktől vásárol fel alapanyagot, emellett százötven fajta fűszert és fűszerkeveréket is forgalmaz itthon és az európai piacokon. A fűszerek mellett a húsiparban jól eladható félkész terméket is gyártanak.
A Rimaszombati járásban jelenleg 34,30 százalékos a munkanélküliség, a 38 982, aktív korban lévő ember közül 13 370 fő keres állást. A legfrissebb adatok szerint 7689-en jogosultak segélyre, havonta 1,430 millió eurót fizet ki a rászorulóknak a hivatal.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?