Régió

Ötödik alkalommal szerveztek szakmai konferenciát az ápolóknak

Dunaszerdahely | Ötödik alkalommal szervezték meg az Ápolási Napokat, az egészségügyi nővérek, szülésznők, laboránsok, ápolók szakmai konferenciáját.
author
Jakubec Ágnes

2022. szeptember 23. 10:33

A szerző felvétele
A szerző felvétele

2016-ban szervezte meg először Földes Henrietta, a dunaszerdahelyi kórház ápolási igazgatóhelyettese ezt a szakmai konferenciát. A pandémia miatt két év kimaradt, hiszen az erőforrásaikat máshova kellett csoportosítani. Az idei konferencia leginkább abban volt más, hogy két év után végre az ápolókat ünnepelték, ők voltak a középpontban. A sok munka, ami a szervezést megelőzte, meghozta az eredményét. Ismét nagyon jól sikerült a konferencia, a rendezvényre 300 résztvevő jött el. Bock Sylvia, a kórház igazgatónője a nyitóbeszédében üdvözölte a résztvevőket és elmondta, büszke rá, hogy a konferenciát évről évre nagy lelkesedéssel szervezi meg az a csapat, amely nyolc éve elkezdte a szervezést és fáradhatatlanul új előadókat keresnek. Három blokkban 24 előadást hallgathattak meg a vendégek, „az ápolás fejlődése”, „a rutinunk újbóli kivirágzása” és „minden csepp számít” témakörökben. A témák összeállításánál mindig az aktualitás számít, hogy reflektáljon az egészségügyben történő változásokra. Földes Henrietta elmondta, a harmadik blokk témája a véradás fontosságáról szólt. Kórházukban napi szinten jelen van a probléma, hogy kevés a vérkészítmény és sokszor hiányzik a műtéteknél is. A dunaszerdahelyi kórház 2020-ban függetlenedett a Nemzeti Transzfúzios Állomástól, azóta a kórház saját véradókkal rendelkezik. Ez maga után vonja, hogy a kórháznak magának kell toborozni a véradókat, ebben nagy segítségükre van a Vöröskereszt. A kórház csapata minden második hétvégén véradást szervez, kijárnak a környékre és felvilágosító kampányt is folytatnak ezen a téren. A konferencia nemzetközi részvétellel zajlott. Dunaszerdahely testvérvárosából, a szerbiai Zenta kórházából Nagy Éva adott elő, a budapesti Bethesda Gyermekkórházból pedig Nyergesné Závodi Edit. Zentáról már harmadik alkalommal jöttek el a konferenciára. A zentai és a budapesti vendégeket a konferencia előtt körbevezették a kórházban, megvitatták, melyek azok az újítások, ami náluk működik és melyek azok, ami nálunk.    

A szerző felvétele
A szerző felvétele

Lámpások a mai világban

„Az egészségügyet váratlanul ért világjárvánnyal kapcsolatos nehéz időszak ellenére, minden egészségügyi szakember, ismét bizonyította hűségét és szakértelmét az emberi életek megmentésében, s bár nem olyan világhírűek, mint a lámpás hölgy (Florence Nightingale), most joggal illeti meg őket itt ez a hírnév”

– mondta el beszédében Földes Henrietta, ápolási igazgatóhelyettes a konferencián. A konferencián való részvétel beszámít abba a kreditrendszerbe, ahol összesen 100 kreditpontot kell összegyűjteni 5 év alatt, ebből 50-et előadásokon, szakmai konferencián való részvételért. A konferencián való részvételért 7 kreditpont járt. A főszervező megosztotta:

„Szerettük volna, ha az egészségügyben dolgozók egy kis odafigyelést, értékes programot és társadalmi megbecsülést kapjanak, ne csak mindig a munka legyen a fókuszban. Mozduljunk ki, találkozzunk a kórház falain kívül és beszélgessünk, fejlődjünk, érdekes előadásokat hallgassunk egy kellemes környezetben. Van egy nagyon jó csapatom, velük ezt meg tudom valósítani. Azt gondolom fontos, hogy nyitottak legyünk, részt vegyünk nemzetközi konferencián, akár külföldön is. Örömmel tölt el, hogy sok a pozitív visszajelzés, jöttek Kelet-Szlovákiából is. Ez egy jó alkalom, hogy töltődjünk és új erőre kapjunk.”

Az egészségügyi nővérek, szülésznők, laboránsok, ápolók örültek ennek a lehetőségnek, bár a napi rutinból, a folyamatos leterheltségből nehéz kiszakadni, sokan csak itt tudnak egymással találkozni.

A szerző felvétele
A szerző felvétele
Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Krajniak

Novemberben érkezhet az újabb 13. nyugdíj

cseh határátkelőhely

Csehország ellenőrzést vezet be a Szlovákiával közös határain

Foglaljunk egyszer használatos kártyákkal.

5 dolog, amit tudnia kell, ha utazást foglal

01

Fizetés nélkül tankolta teli a lopott autót, aztán országhatárokon át menekült

Marco Rossi k

Rossi: jó lett volna még egy csodát tenni

Szalai Ádám

Szalai reméli, folytatni tudja útját a válogatott

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.