Léva/Lekér. Legkésőbb augusztus végén vagy szeptember elején adják át a közúti forgalomnak a lekéri Garam-hidat – tudtuk meg Jozef Šprláktól, a járási útkarbantartó vállalat igazgatójától. A munkát jelenleg semmilyen komolyabb akadály nem hátráltatja.
Őszre kész a lekéri híd
Léva/Lekér. Legkésőbb augusztus végén vagy szeptember elején adják át a közúti forgalomnak a lekéri Garam-hidat – tudtuk meg Jozef Šprláktól, a járási útkarbantartó vállalat igazgatójától. A munkát jelenleg semmilyen komolyabb akadály nem hátráltatja. A négymillió koronás költségvetési keretbe sikerül beleférni, s most már az időjárás sem nehezíti a felújítást. Az egyetlen ok, amiért késnek az átadással: április végére készül el a híd felső részének teljesen új tervdokumentációja, amely szerint vasbeton elemeket helyeznek majd a felújított tartópillérekre, az eddigi faszerkezetet pedig teljesen lebontják. Az új szerkezetnek nagyobb lesz a teherbírása is, haszonjárművek nyugodtan közlekedhetnek rajta – tájékoztatott az igazgató. A híd egyrészt enyhítené a Garam túlpartján fekvő községek (Peszek, Garamkissalló, Kisölved) elszigeteltségét a Zselíz és Párkány közti főút mellett fekvő településektől, továbbá a lekéri mezőgazdasági cégekben dolgozó túlparti alkalmazottak munkába járását is könnyítené. Érdemes megjegyezni, hogy ha őszre még fennmarad a vonatpótló autóbusz-közlekedés, a felújított hídon keresztül akár az Ipolyság–Csata vonal módosítása is felmerülhet, az Ipolyságról Csatára utazóknak ugyanis nem kellene Zselízen átszállniuk. Bacsa Zoltán, Kisölved polgármestere azt is elmondta, hogy a vonatpótló autóbuszok egyáltalán nem állnak meg Kisölveden és Kissallón, még jelzésre sem – Zalabán még igen, ott ugyanis volt vasútállomás – pedig e két faluban jelenleg is katasztrofális az összeköttetés Zselíz, illetve Ipolyság felé, szombaton például egyáltalán nincs közlekedés, vasárnap pedig csak egy busz megy délután fél négykor Zselízről Zalabáig, de rögtön fordul is vissza. Se kórházat látogatni nem lehet, se bevásárolni nem indulhatnak el az emberek. A vonatpótlók főleg hétvégén enyhíteni tudnának ezen, s a falvak polgármesterei közösen kérvényezték is az efféle megoldást, a vasút viszont a füle botját sem mozdította, noha a vonatpótló járatai oda-vissza naponta ötször is áthaladnak Kissallón és Kisölveden.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.