Összekötik a zarándokhelyeket

Pozsony |

<p>A határon átnyúló projekt keretében összekötik Pozsony, Nagyszombat, Győr-Moson-Sopron és Komárom-Esztergom megye zarándokhelyeit.</p>

Kerékpárúttal kötik össze a Pozsony és Nagyszombat megyében levő szakrális emlékeket. Két szlovákiai és két magyarországi megye vesz részt a Sacra velo határon átnyúló projekt megvalósításában.

A tervek szerint tavasszal elkezdődhet a Pozsonyivánka és Pozsonyszőlős (Vajnory) közötti szakasz építése, amellyel teljessé válik a Pozsony, Nagyszombat, Győr-Moson-Sopron és Komárom-Esztergom megyén át húzódó Sacra velo kerékpárút. Az útvonal a vallási és az aktív turizmust ötvözve összeköti a Rába, a Duna és a Morva folyó mentén húzódó zarándokutakat. A Sacra velo útvonala az Eurovelo 6 és 13 nemzetközi kerékpárút része. A hiányzó szakasz a Jurava II nevet kapta, a közbeszerzési eljárás nyertesének kihirdetése után kezdődhet meg az építése. „Pozsony megye területén több mint 166 szakrális helyet köt össze a kerékpárút. Templomokat, kápolnákat, kereszteket és egyéb érdekességeket, amelyek öt–tíz kilométerre vannak a fő útvonaltól” – tájékoztatott Lucia Forman, a megye szóvivője. Hozzátette, a projekt keretében kerékpárostérképeket készítenek, amelyek nemcsak papíron, hanem mobilalkalmazásként is elérhetők lesznek a bicikliseknek.

A projektben kilenc partner vesz részt, a költségvetés összesen huszonhét millió euró, ennek nagy részét európai uniós forrásból finanszírozzák. Pozsony megye állja a megvalósítás öt százalékát, ami negyvenháromezer euró. (béva)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?