Összedőlt a vízi erőmű egy része

Sáró. Szinte közvetlenül az átadás előtt kellett leállítani a Garamon épülő kis vízi erőmű kivitelezési munkálatait.

A vasbeton palló jó szolgálatot tett volna a falubelieknek, akiknek a Garam másik partján is vannak földjeikA kivitelező, az aranyosmaróti Vion Rt. képviseletében Mário Belanský építésvezető lapunknak elmondta, egyelőre nem tudni, miért zuhantak a vízbe az erőmű eddig befejezett részei: a gát, a központi betonpillér a beépített világítótestekkel, valamint egy több mint harminc méter hosszú, gyalogosoknak kialakított vasbeton palló. A kivitelezők már az utolsó simításoknál tartottak, éppen a próbaüzemre készültek, a kamrákat készültek teleengedni vízzel, első alkalommal indították volna be a turbinákat. Először a gátfal kezdett repedezni, majd egy nappal később a híd és a pillér került sorra. A főpillér meghibásodása azért is komoly gond, mert itt helyezték el a három turbinát ellátó szivattyúkat. A baleset éjjel történt, szerencsére senki sem sérült meg. A munkálatokat azonnal leállították, a roncsok eltávolítása majd csak a szakértői vizsgálat befejezése után várható. Belanský nem akart találgatásokba bocsátkozni, de elmondta, előzetesen semmi jel nem utalt arra, hogy ilyesmi történhet. Egyelőre az anyagi kár nagyságáról sincs információ. Az építésvezető hangsúlyozta, az aranyosmaróti cég, csak az építkezésért felelős, a cseh befektető külön cégektől rendelte a projekteket, a technológiát, és az elektromos hálózat kialakítását is.

Az utóbbi hetekben balszerencse kísérte a 2007 januárjában megkezdett építkezést, nem ez volt az első eset, hogy nem várt események történtek. Még márciusban egy daru zuhant a folyóba, akkor a hirtelen áradás miatt alámosódott a munkagépet tartó partszakasz. A daru egy részét már eltávolították a Garamból, de az esemény megakadályozta a munkák folytatását. Az emelőszerkezet tulajdonosa egy trencséni vállalat, mellyel a kivitelező az alapozási munkák elvégzésére kötött szerződést. (fm)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?