Olasz befektető telepedik le Rimaszombatban

Rimaszombat. Közel félszáz alkalmazottal indít próbagyártást januárban a rimaszombati dohánygyár csarnokaiban az olasz Campagnaro Elettrotecnica.

Gépalkatrészek gyártására alakítják át az egykori dohánygyár épületétSzekeres Éva felvételeAz európai piac egyik vezető helyén álló, háztartási gépeket és azok alkatrészeit gyártó cég az igazságügyi minisztériumtól vásárolta meg az egykori rimaszombati dohánygyár épületeit, amelyek korábban börtönként szolgáltak. Az elmúlt évben a belsőépítészeti munkák és a termelés technológiai előkészítése folyt. A városba települő külföldi vállalkozásnak köszönhetően – ha nem is oldja meg teljesen a térség foglalkoztatási problémáit – csökken a munkanélküliek száma.

A rimaszombati üzemben információink szerint háztartási kisgépek és berendezések vezérlőegységeit és elektronikus alkatrészeit fogják gyártani. Kovács László, a Rimaszombati Városi Hivatal elöljárója lapunknak elmondta, a városvezetés kiemelten kezeli az új munkahelyeket létesítő befektetőket. Az olasz vállalkozással nagyon jó a kapcsolatuk, egy héten belül találkoznak a tulajdonossal, hogy a megismerkedjenek a cég terveivel és elképzeléseivel.

Országos szinten még mindig Rimaszombatban és a Rimaszombati járásban a legnagyobb a munkanélküliség, közel 28 százalékos. A városban jelenleg a legnagyobb munkáltató a koreai Sewon Ecs, amely autóalkatrészeket gyárt, közel hatszáz alkalmazottat foglalkoztat. Rimaszombat városa tavaly kapta meg a honvédelmi minisztériumtól az egykori kaszárnya épületkomplexumát, az épületek és a telek értéke meghaladja a százmillió koronát. Ezen a körülbelül tizennégy hektárnyi, ipari termelésre alkalmas területen akar a városvezetés megfelelő feltételeket teremteni a befektetők letelepedéséhez. A kaszárnya épületeinek és az infrastruktúrának ipari célokra való átalakítása az előzetes számítások szerint akár hatvanmillió koronát meghaladó összegbe is belekerülhet. Az ipari parkban elméletileg két és fél ezer új munkahely kialakítására lenne lehetőség.

Még az idei év első felében kilátásban van egy német befektető érkezése is Rimaszombatba, a német Kissling cég számítógép-alkatrészeket gyártana, a hírek szerint száz fő számára létesítenének új munkahelyet.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?