Nyitott emberek a nyitott határon

Ipolyság. A nyolcezer lakosú határvároskában, melyet az első világháború után meghúzott határok a térségben betöltött központi szerepétől és önbecsülésétől fosztottak meg, igazi rendezvénymaratonnal ünneplik a schengeni övezethez való csatlakozást.

Ipolyság speciális helyzetben van, hiszen a határ másik oldalán messzebb van a legközelebbi város. Ha élni tud az új helyzettel ismét a térség igazi központjává válhat. Zoller Viktória felvételeA határbontó akciósorozatot december 20-án, csütörtökön Ipolyság önkormányzata közösen szervezi a 44 kilométerre található Váccal, magyarországi testvérvárosával, és az Ipolyság város pecsétje alapítvánnyal. Hunčík Péter pszichiáter úgy gondolja nem egyszerűen örömünnep a határ eltűnése, jó alkalom arra is, hogy a különböző pártállású, meggyőződésű, felekezetű, világnézetű, nemzetiségű, gondolkozású emberek megbeszéljék a tisztázatlan ügyeket, hogy megpróbálják közelíteni az álláspontokat, nevükön nevezni a gondokat, megtalálni a megoldásokat. Hunčík, az akció ötletgazdája úgy gondolja, a határok megnyitása nagyon fontos esemény, de ezzel nem oldódik meg minden probléma egy csapásra. Az embereknek meg kell tanulniuk felnőttként gazdálkodni a rendelkezésükre álló eszközökkel, például a szabadságukkal. Ezért ül egy asztalhoz mintegy húsz értelmiségi, hogy a nyitott határokhoz közel három kényes témáról beszélgessen. A három téma: a ma?gyar–szlo?vák együttélés, a populizmus térnyerése Magyarországon, Cseh??országban és Szlovákiában, valamint a volt keleti blokkra jellemző kaotikus állapotok elemzése, mint például Koszovó státusza, vagy az Oroszországhoz való viszony a kiszolgáltatottság a nyersanyagok tekintetében, továbbá a demokrácia helyzete több volt Szovjet utódállamban. A „karácsonyi kézmelengető” ötletét egy 1984-es moszkvai élmény adta. Még a Mečiari időkben Pozsonyban, aztán tavaly Ipolyságon egy csúnya, de jó meleget árasztó, kályhaszerű tákolmány köré invitálják a szervezők az embereket, hogy ismerkedjenek, beszélgessenek. Idén megvalósul a tavalyi elképzelés: az evangélikus, katolikus és a református egyház lelkészei mellett a zsidó hitközség is képviselteti magát.

Kutak Adrienn keramikus a határnyitás alkalmából pecsétet tervezett, melynek felirata Bez hraníc – Határok nélkül Šahy – Parassapuszta 2007 december 20. Schengen. Emlékül bárki lepecsételtetheti a magával hozott ipolysági képeslapot. A keramikus 200 darab, ugyanezzel a felirattal díszített egyedi bögrét is készített, ezeket is szétosztják majd a határon. (fm)

A RENDEZVÉNY PROGRAMJA

December 20. (csütörtök)

Ipolyság – Határok nélkül békében és barátságban – Schengeni határnyitó ünnepség. 12.00: ünnepélyes megnyitó a városháza színháztermében; 12.10–13.40: Magyarok Csehszlovákiában 1938-1948 – Pritz Pál, Štefan Šutaj és Simon Attila történészek vitafóruma; 13.50–15.20: A populizmus térnyerése Kelet-Közép Európában – Petőcz Kálmán politológus beszélget Csáky Pál parlamenti képviselővel, Ján Čarnogurský ügyvéddel és Grendel Lajos íróval, Grigorij Mesežnikov politológussal, valamint Fedor Gál és Lengyel László szociológussal; 15.30-16.00: a Fegyverneki Ferenc Egyházi Alapiskola és Gimnázium Magnificat Gyermekkórusának fellépése a római-katolikus templomban; 15.30-17.00: Káosz és kivezető utak – Štefan Hríb újságíró kérdezi Martin Bútora szociológust, Szigeti László könyvkiadót, Jiří Pehe politológust és Csepeli György szociálpszichológust; 17.00: Karácsonyi kézmelengető a Fő téren, fellép a Musica Aurea Énekegyüttes, köszöntőt mond Hunčík Péter főszervező, Fero Guldan képzőművész, Mahulányi József plébános, Hanka Ševeč?ková evangélikus lelkész, Turai János váci rabbi, Ján Krstiteľ Baláž prédikátor, Béér Miklós váci püspök, Izsmán Jónás református lelkész, a végén közös éneklés – Csendes éj; 19.30–20.30: a Close Harmony Friends énekegyüttes koncertje a Menora Saag Artis Centrumban; 21.00–22.30: a Váci Szimfónikus Zenekar fellépése a Városháza Színháztermében, közreműködik St. Martin szaxofon- és Sarantis Mantzourakis buzukiművész; 22.00–24.00: zene, tánc és lézerdiszkó a határon; 24.00: Határtalan Európa – ünnepélyes határbontás az Ipolyság–Parassapuszta határátkelőhelyen, elhangzik mindkét ország himnusza a Váci Fúvószenekar előadásában, utána tűzijáték. (fm)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?