Nyílt nap a tornaljai iskolában

Tornalja. Nem várnak számottevő létszámcsökkenést az idei beiratkozáskor a tornaljai Kazinczy Ferenc Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskolában, a Nagyrőcei járás legnagyobb teljes szervezettségű magyar alapiskolájában.

Egyéni tanterv szerint folyik a felzárkóztatásSzekeres Éva felvételeAz oktatási intézménybe összesen 761 tanuló jár, 272 az alsó tagozatra. Ma és holnap nyílt napot tartanak a Kazinczy Ferenc Alapiskolában, a pedagógusok betekintést szeretnének nyújtani az iskola munkájába azzal a nem titkolt szándékkal, hogy minél több kisdiákot írassanak be a szülei ebbe az intézménybe.

A beíratás január 25-én, pénteken 14-től 18 óráig, valamint 2007. január 26-án, szombaton 8-tól 14 óráig lesz az Béke utcai „B” épületben. Nagy Katalin, az iskola igazgatója lapunknak elmondta, tavaly négy első osztály és egy nulladik évfolyam indult összesen 72 tanulóval. Ezt a létszámot várják az idei beiratkozástól is, bár a demográfiai mutatók némi létszámcsökkenést jeleznek Tornalján, ezt a feltételezett hiányt pótolhatják a környékbeli kistelepülésekről bejáró kisdiákok. A falusi kisiskolák közül valószínűleg egyre többet be kell zárni az igen alacsony diáklétszám miatt. Az egyébként is szűkös anyagi helyzetben lévő önkormányzatoknak sajnos nincs elég pénze arra, hogy az oktatási intézmény működtetését vállalják. Az utóbbi években jellemző, hogy inkább a viszonylag jól megközelíthető központi települések iskoláiba íratják a kiselsősöket.

A tornaljai Kazinczy Ferenc Alapiskolában két épületben folyik a tanítás. A B épületbe az alsó tagozat első három évfolyam, valamint az előkészítő, felzárkóztató osztály tanulói járnak. A negyedik évfolyam, valamint a felső tagozat tanulói az A épület tantermeiben tanulnak. Itt néhány hónapja a kihasználatlanul tátongó hatalmas előcsarnok átépítésével újabb osztályok nyíltak meg. A tanulók rendelkezésére áll egy jól felszerelt tornaterem, az épület mellett játszótér található. A tornaljai alapiskola udvara és parkja arról is híres, hogy ez a terület Európa egyik legnagyobb platánfás monokultúrájának is helyet ad. Az iskolában étkezde is működik. A tornatermen kívül könyvtár, különböző szaktantermek, informatikai és nyelvi terem is a tanulók rendelkezésére áll. „A hátrányos helyzetű tanulók részére indokolt esetben szociális támogatást is tudunk biztosítani, útiköltség-térítés, étkezési támogatás, tanszercsomag, tanulmányi ösztöndíj formájában. Az alsó tagozaton most nyílt lehetőség a már iskolaköteles de még nem iskolaérett gyerekek felkészítésére. A beszédhibával küzdő tanulókkal az iskola logopédusa foglalkozik. Bizakodó vagyok a beiratkozással kapcsolatban, reméljük a jövő tanévben is legkevesebb négy-öt első osztállyal számolhatunk” – mondta Nagy Katalin, a tornaljai Kazinczy Ferenc Alapiskola igazgatója.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?