Nevében is hagyományt őriz a nagymadi népdalkör

A nemzeti és egyházi ünnepeken előadott dalok és megzenésített versek mellett elsősorban a tájegységre jellemző népdalokat énekelnek.NagymadTöbb mint tíz éve alakult meg és máig aktív a csallóközi község népdaléneklő csoportja.

A nemzeti és egyházi ünnepeken előadott dalok és megzenésített versek mellett elsősorban a tájegységre jellemző népdalokat énekelnek.

Nagymad

Több mint tíz éve alakult meg és máig aktív a csallóközi község népdaléneklő csoportja. A nagymadi Bicsakfa Népdalkör nevében is hűen őrzi a település hagyományait.

A kórusalapítás gondolata régóta foglalkoztatta a nagymadiakat. 2005-ben láttak hozzá a dalkör megszervezéséhez, megszólították a jó hangú, zeneszerető lakosokat, így toboroztak tagokat az alakuló kórusba. 2005-ben tizennyolc taggal megalakult a népdalkör. Tizenegy nő és hét férfi énekelt a kórusban, amelynek vezetőjévé Bogyai Alfrédot választották a tagok. „Nagyon nehezen indult a kórus élete. kezdetben nemcsak a tapasztalat és a gyakorlat hiányával, hanem a lámpalázzal is meg kellett küzdeniük a kórustagoknak” – olvasható a csoport bemutatkozójában. A tagok olyan nevet akartak választani, amely a csoport származási helyére utal. Nagymad neve összeforrt a bicsakkal, a csallóközi településen külön fesztivált rendeznek, ezzel is felelevenítve a Mátyás király korából származó, bicsakfáról szóló legendát. Így lett Bicsakfa Népdalkör a helyi kórus neve. A csoport nem titkolt célja az volt, hogy tevékenységükkel tovább öregbítsék a község jó hírét, és dalaikkal ne engedjék feledésbe merülni a bicsakfa történetét. Változatos repertoárral állnak színpadra, a nemzeti és egyházi ünnepeken előadott dalok és megzenésített versek mellett elsősorban a tájegységre jellemző népdalokat énekelnek. A férfiénekesek katona- és bordalokkal is színpadra állnak.

Kezdetben csak Nagymadon hallhatta őket a közönség, később azonban egyre több rendezvényre meghívták a kórust. Az elmúlt 11 évben nemcsak Csallóköz-szerte, hanem egyebek mellett a magyarországi Ceglédberecen és Ikrényben, Erdélyben is fellépett a dalkör. Az elmúlt években csökkent a kórus létszáma, jelenleg kilencen énekelnek. Többségben vannak a férfiénekesek, ezért előfordul, hogy a Sikabony Polgári Társulás tagjai vendégszereplőként csatlakoznak a csoporthoz. A dalkör heti egyszer próbál a nagymadi kultúrházban, ahol egy tablón is láthatók az énekkar tagjainak fényképei.

Legközelebb az alsószeli Varsás Néptáncegyüttest mutatjuk be.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?