Nemzetközi fórum elé kerül a vagyonjegyek ügye?

Gépek, állatok, termény vagy készpénz helyett egymillió korona értékű vagyonjegyet kapott a panaszosFotók: internet A történet dióhéjban a következő: panaszosunk a 42/1992-es transzformációs törvény értelmében ki szerette volna venni földjét a szövetkezetből a hozzá tartozó vagyonrésszel együtt, mert családjával gazdálkodni akart. A szövetkezet azonban arra való hivatkozással, hogy a kérvényező nem teljesíti az „önállóan gazdálkodó földműves” kategóriára vonatkozó feltételeket, elutasította a vagyonrész kiadását. Tette ezt annak ellenére, hogy panaszosunk egy másik járásban már évek óta szerepelt az önállóan gazdálkodó földműveseket nyilvántartó listán. Ügyük a bíróságra került, és – ahogyan az lenni szokott – éveken keresztül húzódott. Mindaddig, amíg életbe lépett a transzformációs törvény 264/1995-ös módosítása, amely lehetővé tette a szövetkezetek számára, hogy vagyonrész helyett értékpapírokkal, szövetkezeti vagyonjegyekkel „fizesse ki” a jogosult személyeket. Panaszosunk tehát egymillió korona értékű vagyon (gépek, állatok, termény vagy készpénz) helyett egymillió korona értékű vagyonjegyet kapott. Ezek az értékpapírok azonban gyakorlatilag értéktelenek, hiszen a velük való kereskedés egyáltalán nem indult be. (Zárójelben jegyezzük meg, hogy a szövetkezetek mintegy kétharmada a mai napig ki sem adta ezeket a vagyonjegyeket!) A tulajdonos ugyanakkor kénytelen fizetni az értékpapírközpontba a számlavezetési díjat, amely egymilliós névértékű értékpapír esetén évi ezer korona.

Ennyi tehát a konkrét eset, és most nézzük, szélesebb összefüggésben, mi is áll mindennek a hátterében. Ha nagyon távolra akarunk tekinteni a történelembe, akkor az ötvenes évek erőszakos szövetkezetesítésével kellene kezdenünk, amelynek következményei a mai napig sújtják az egykori földtulajdonosokat. A rendszerváltást követően két rendkívül fontos törvény született, amely rendezni kívánta a földtulajdonlás kérdését, és irányt kívánt szabni a mezőgazdaság további fejlődésének. A földtörvényről és a szövetkezetek transzformációjáról szóló törvényről van szó. Ez utóbbi arra adott lehetőséget, hogy a földtulajdonosok és a szövetkezeti tagok maguk döntsék el, milyen formában kívánják folytatni a gazdálkodást és kiket látnának szívesen az adott szövetkezet, vagy megalakítandó vállalkozás élén. Igen ám, de sem a földtulajdonosok, sem a szövetkezeti tagok nem voltak felkészülve erre a változásra, ezért a döntést legtöbb esetben a mezőgazdasági üzem addigi kommunista funkcionáriusai hozták meg, természetesen „demokratikusan” megszavaztatva azt a tagsággal. Ugyancsak gond volt a földtulajdon bizonyítása, mivel a kataszteri hivatalok rendkívül lassan dolgoztak. Bonyolította a földtulajdon rendezését az a tény is, hogy az eredeti tulajdonosok közül már kevesen éltek, az örökösök pedig sokszor azt sem tudták, hol is vannak őseik földjei. Sokan közülük elhagyták a vidéket, nem kötődtek már a földhöz.

A magántermelők konkurenssé váltak A nehézségek ellenére mégis jó néhány földtulajdonos döntött úgy, hogy kiveszi a közösből földjét és gazdálkodni kezd. A 42/1992-es transzformációs törvény alapján a szövetkezet a földdel együtt a hozzá tartozó vagyonrészt is köteles volt kiadni, gépek, termény vagy pénz formájában. A gazdálkodni kívánók tehát kezdőtőkét is kaptak vállalkozásuk beindulásához. Úgy tűnt, nálunk is kialakulhatnak a nyugaton jól működő családi gazdaságok, a magántermelők viszont konkurenciát kezdtek jelenteni a nagyüzemek számára. Ugyanakkor a szövetkezetek – tisztelet a kivételnek –, a mečiari időkben általános gyakorlattá vált vagyonátmentés időszakában, kezdtek tönkremenni. Ilyen objektív körülmények közepette született meg a transzformációs törvény már említett 264/95-ös számú módosítása, amely egyes elemzők szerint törvényi szintre emelte a szövetkezetek kirablását. A Peter Baco földművelésügyi miniszter által beterjesztett törvény ugyanis megszüntette a vagyonrészeket és szövetkezeti vagyonjegyeket vezetett be. Tudni kell azt is, hogy a transzformáció kezdetekor, 1992-ben országos viszonylatban felmérték a szövetkezetek vagyonát, és a jogosult személyek összesen mintegy 100 milliárd korona értékű vagyonrészt mondhattak magukénak. Ez az érték vált gyakorlatilag értéktelen vagyonjeggyé, amellyel tulajdonosai nem tudnak mit kezdeni.

Nem ritkán hallani olyan esetekről, amikor is a szövetkezet jelenlegi vezetősége a névérték 5–10 százalékát, vagy még kisebb hányadát kínálja a vagyonjegy-tulajdonosoknak az értékpapírokért, fillérekért vásárolva így fel a szövetkezet nagy részét. Nagyon sokan gondolkodnak ugyanis úgy, hogy jobb ma 10 ezer korona készpénzben, mint mondjuk 100 ezer értékpapírban, amelyről nem tudni, hoz-e valaha is valamit a konyhára.

Úgy tűnik azonban, hogy a szövetkezeti vagyonjegyek ügye hamarosan újabb fordulatot vesz. A Szlovákiai Földtulajdonosok és Agrárvállalkozók Szövetsége ugyanis képviselői indítványként a parlament elé kíván terjeszteni egy törvénymódosítást, amely megszüntetné ezt az áldatlan állapotot. Amennyiben nem járnak sikerrel, készek az alkotmánybírósághoz, majd pedig nemzetközi fórumokhoz fordulni. Pavol Bottka, a szövetség elnöke tudatában van annak, hogy Szlovákia európai uniós csatlakozása előtt lépésükkel kedvezőtlen színben tüntetnék fel az országot, ám ha itthon nem találnak jogorvoslatot erre a problémára, nem marad más lehetőségük. Hiszen a 264/95-ös törvénymódosítás által több százezer személy tulajdonjoga sérült.

kedvezőtlen törvényi feltételek, valamint az agrártárca diszkriminatív hozzáállása miatt Szlovákiában mindössze tíz százalék a magángazdák által művelt földterület nagysága, míg Csehországban 30, Magyarországon pedig 70 százalék körüli. Pavol Bottka Magyarországot említette pozitív és követendő példaként, ahol az állam kiemelten támogatja a farmergazdaságokat, a szövetkezeti vagyonjegyeket pedig névértéken vásárolja fel a tulajdonosoktól. Véleménye szerint Szlovákia addig nem válhat EU-taggá, amíg a vagyonjegyek kérdését az állam nem rendezi a tulajdonosok szempontjából elfogadható módon.