Bár első nyilatkozataiból nem úgy tűnt, mégis lemondott posztjáról Németh András, a magyar női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya. A magyar csapat a vb-n csak a 11.
Németh András lemondott
![](/sites/default/files/styles/image_16_10_w400/public/lead_image/ujszo_14503410332938_133.jpeg.webp?itok=ihQbrepL)
Bár első nyilatkozataiból nem úgy tűnt, mégis lemondott posztjáról Németh András, a magyar női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya. A magyar csapat a vb-n csak a 11. helyen végzett, ami minden idők legrosszabb magyar vb-szereplése.
Inkább klubedző
Németh András már a kiesés után elköszönt a csapatától. Azért akkor, mert most volt rá alkalma, most volt együtt utoljára a keret, a stáb.
Németh egyébként harmadik alkalommal vezette a nemzeti együttest, mostani kapitánykodása közel két évig tartott. Ebbe 33 meccs fért bele: 7 vereség, 3 döntetlen és 23 győzelem a mérleg.
„A csapatban benne volt a lehetőség, hogy bejusson a legjobb négy közé a vb-n, ehhez azonban mindig ugyanazon a színvonalon kellett volna játszani. Kiderült számomra: inkább klubedzőként tudok dolgozni, taktikailag túl sokat vártam el a csapattól. Amit elképzeltem, abból egyre több vissza is köszönt a két év folyamán, de nem jelent meg az egész. A mérkőzések előtt tudtuk, mit kell csinálni az ellenfelekkel szemben, ám ezt nem minden találkozón tudtuk alkalmazni” – nyilatkozta Németh András.
Többet kell együtt lenni
A leköszönő kapitány szerint a női válogatott a világ legjobb feltételei között készülhet, ám gond, hogy a felkészülésre nincs elegendő idő. Szerinte a következő kapitánynak azzal lehetne segíteni, ha a keret tagjaival több időt tölthetne együtt, mint ami neki megadatott. Erre ráadásul volna is mód, hiszen a válogatottak mind Magyarországon kézilabdáznak.
„Hibámnak tartom, hogy nem harcoltam jobban azért, hogy többet dolgozhassunk együtt” – tette hozzá Németh.
Nem volt C terv
A magyar lányok a nyolcaddöntőben 24:23-ra kaptak ki Lengyelországtól, ez volt az egyetlen olyan találkozójuk a vb-n, amely az utolsó pillanatig kiélezett volt. Tunéziát, Szerbiát, Dániát és Japánt simán verték a csoportkörben, Montenegrótól azonban óriási verést kaptak. „Nem tudtuk a vb során, hogy melyik arcunkat mutatjuk majd, a nyolcaddöntő kivételével minden meccsünk hamar eldőlt. A lengyelek ellen tudtunk változtatni, belenyúltunk a mérkőzésbe, felálltunk, de Tomori Zsuzsanna és Görbicz Anita sérülése után elfogytak a tartalékaink, és érezhető volt, hogy csak szerencsével nyerhetnénk meg a mérkőzést. Az egész világbajnokságot nézve volt A és B tervünk, de C terv nem volt, nem volt idő begyakorolni” – fogalmazott Németh András.
Az azért laikus szemmel is feltűnő volt, hogy a magyar válogatott az egész vb-n minimálisan foglalkoztatta a szélsőket, az olimpia szempontjából kulcsfontosságú nyolcaddöntőn pedig a két szélső mindössze három olyan labdát kapott, amelyből helyzet alakulhatott ki.
Januárban új kapitány
Kocsis Máté, a Magyar Kézilabda-szövetség elnöke jelezte, januárban döntenek az új kapitány személyéről: „Sok név van a kalapban már most, magyar és külföldi szakember egyaránt.”
Pálinger Katalin, a válogatott csapatmenedzsere szerint erős edző kell a nemzeti csapat élére. „A tudásunkat nem tudjuk kivinni a pályára minden mérkőzésen, és ennek okát meg kell keresni. A lengyel válogatott verhető ellenfél volt, mégis motiváltabbnak tűnt nálunk. Abban kell előre lépnünk, hogy a legfontosabb mérkőzéseken is jól tudjunk teljesíteni. Meggyőződésem, hogy a válogatott élére erős, tekintélyes edző kell. Meg kell találni a módszert, hogy a sikeres klubcsapatok munkáját a válogatott javára tudjuk fordítani, ehhez megvan a megfelelő anyag, vannak tehetséges játékosok az eredményes folytatáshoz.”
Megint a lengyelek ellen
A női válogatott legközelebb március közepén vív tétmérkőzést, akkor kétszer is találkozik éppen a lengyelekkel Eb-selejtezőn (9-én vagy 10-én idegenben, illetve 12-én vagy 13-án). Az új szövetségi kapitány akkor mutatkozhat be.
Kocsis Máté elmondta, a társasági nyereségadónak és az új szponzoroknak köszönhetően a szövetség a korábbiaknál sokkal több pénzt tud szétosztani a klubok között, így aztán kérhet is tőlük. Arról még nem született elnökségi döntés, hogy például külön támogatják-e majd, ha a csapatok az eddiginél több magyar játékost foglalkoztatnának, illetve több időre engedjék el a válogatott részére a kerettagokat összetartásra. Hangsúlyozta, az erős magyar bajnokságba a külföldiek is szívesen jönnek, ám ezáltal magyarokat szorítanak ki a keretből. (MTI, MKSZ)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.