ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁSGalánta. A héten tárgyalta volna a Galántai Járásbíróság a 2013-ban Szered mellett bekövetkezett tragikus helikopter-baleset ügyét. A tárgyalást elnapolták.2013 márciusában a Vágba zuhant egy helikopter Szerednél.
Nem tárgyaltak a helikopter-balesetről
ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS
Galánta. A héten tárgyalta volna a Galántai Járásbíróság a 2013-ban Szered mellett bekövetkezett tragikus helikopter-baleset ügyét. A tárgyalást elnapolták.
2013 márciusában a Vágba zuhant egy helikopter Szerednél. A balesetben egy 13 éves fiú életét vesztette; a helikopterben utazó két felnőtt – egy 21 éves nő és egy 42 éves férfi –, valamint a negyvenéves pilóta könnyebb sérülésekkel megúszta a balesetet. A szemtanúk szerint a jármű beleütközött egy folyó fölött kifeszített kötélbe, ami miatt a gép szikrázni kezdett, majd a folyóba csapódott. A galántai rendőrség bűnügyi nyomozója halálokozás vádjával eljárást indított. Megállapították, hogy a pilóta nem fogyasztott alkoholt. A helikopterben keletkezett kár negyvenezer euró. Ha a szerencsétlenség miatt vádat emelnek egy konkrét személy ellen, kettőtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntethetik. Viktória Pagáčová, a Nagyszombati Kerületi Bíróság szóvivője a TASR hírügynökségnek elmondta, a bíró betegsége miatt halasztották el a tárgyalást. A bíróság április 28-ra tűzte ki a tárgyalás új időpontját.
A helikopter egyik része a folyó sekély részébe zuhant a gép utasaival. Az utasok megpróbálták kiszabadítani a gépbe szorult fiút, de nem jártak sikerrel. Az orvos megállapította a halál beálltát, egy másik sérültet mentővel szállítottak kórházba. A gépben levő üzemagyag és más folyadékok súlyos környezeti károkat okozhattak volna. A tűzoltók aznap este kiemelték a gép maradványait a vízből. Az erős sodrás nehezítette a roncs eltávolítását. (TASR, béva)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.