Nem lesz több fizetős parkolóhely Dunaszerdahelyen

Dunaszerdahely |

<div>A képviselő-testület elutasította a vasútállomás és a buszpályaudvar közelében levő további parkolóhelyek fizetőssé tételét.</div>

Komplex megoldásra lenne szükség a városszéli utcákban. Reggelente megtelnek a parkolók a vonat- és a buszállomás környékén. A vonatállomás melletti P+R parkolóban a kora reggeli órákban sincs már szabad hely, a sofőrök ezért a közeli utcákban állítják le autójukat. Az Ádor utcában levő járási munkahivatal, valamint az Akácfa utcai kataszteri hivatal előtt is rendszeresen megtelnek a parkolók, az autók az út szélén állnak, ezzel akadályozzák a forgalmat. Az autósok gyakran a kereszteződésben vagy annak közelében parkolnak, emiatt nem lehet belátni az utat. A beterjesztett javaslat szerint a város fizetőssé tette volna az Ádor utca, az Akácfa utca és a Tábor utca közötti szakaszt. „A tanulmány alapján egyértelművé vált, hogy ha fizetőssé tesszük ezt a szakaszt, akkor egyirányúsítani kell az utcákat” – nyilatkozta Sebők Pál városi képviselő. „Nagyon sok ember megfordul a munkahivatalban és büntetést is kapnak, mert nincs hova leparkolni” – mondta Ravasz Marián városi képviselő, utalva arra, hogy a hivatal udvarán található parkoló nem nyitott az ügyfelek számára. Garay László képviselő szintén rámutatott, hogy szakmailag megalapozatlan a beadvány, nem orvosolná a problémát, ehelyett teljes körű megoldásra van sürgősen szükség. Hájos Zoltán polgármester is leszögezte, hogy tenni kell valamit az ügyben. „Kevés a parkolóhely a tömegközlekedéssel utazóknak, akik az utcákban és a városi parkolókban teszik le a gépkocsijukat. A város csak regulációval oldhatja meg a helyzetet” – folytatta Sebők Pál képviselő. Hozzátette, az autóbusz- és a vasúttársasággal együttműködve kellene hosszú távú megoldást találni a problémára. „Például P+R parkolókat, vagy új vonatmegállót építhetnének a város szélén, hogy az utasoknak ne kelljen áthajtaniuk a városon. Ez azonban nem a várostól függ, mi csak tárgyalásokat kezdeményezhetünk” – zárta Sebők Pál.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?