<p>A bérleti szerződés meghosszabbítását kérte a Nyitra megyei önkormányzattól a komáromi kórházat működtető Forlife nonprofit szervezet, de nem járt sikerrel.</p>
Nem köt szerződést a Forlife-fal Nyitra megye
A legutóbbi testületi ülésen Dušan Guťan, a megyei hivatal igazgatója terjesztette a képviselők elé a megye és a kórház közti tárgyalásokról szóló anyagot. A Forlife (az aláírás idején még mint Komáromi Kórház nonprofit szervezet szerepelt) 2005-ben kötött 15 évre szóló bérleti szerződést a megyével a komáromi kórház működtetéséről. Ennek a szerződésnek újabb 20 évre, azaz 2040-ig történő meghosszabbítását kérvényezte a tulajdonostól 2015 áprilisában, majd ismételten 2016 júliusában a Forlife. Kérésüket azzal indokolták, hogy ha sikerülne meghosszabbítani a bérleti szerződést, stratégiai beruházásokat végeznének a kórházban. Egyebek mellett központi betegfelvevő részleget és új, a régión túlmutató onkológiai központot szeretnének kialakítani, amihez a hosszú távú bérletnek köszönhetően uniós forrásokat is igénybe tudnának venni.
A megyei hivatal a vagyongazdálkodásra vonatkozó szabályozásokra hivatkozva elutasította a Forlife kérését, ennek alapján ugyanis nem köthető a bérlővel újabb, közvetlen szerződés. Ha eljön az idő, a megye pályázat útján választja ki az új bérlőt, amire természetesen a jelenlegi is jelentkezhet. A megye egyébként elég mostohán kezeli a komáromi kórházat: 2014 óta összesen 57 400 euró irányult ide, míg a lévai kórházba 484 ezer, a nagytapolcsányiba pedig 1,31 millió. (vkm)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.