Négy sáv helyett új összeköttetések

Győr/DunaszerdahelyAz Orbán Viktor magyar miniszterelnök által beharangozott, Győr és Dunaszerdahely közé tervezett négysávos út építésének tervéről nem tud a Szlovák Közlekedésügyi Minisztérium.Karolína Ducká, a tárca szóvivője azonban közölte, hogy több olyan projekt előkészítése és megvalósítása

Győr/Dunaszerdahely

Az Orbán Viktor magyar miniszterelnök által beharangozott, Győr és Dunaszerdahely közé tervezett négysávos út építésének tervéről nem tud a Szlovák Közlekedésügyi Minisztérium.

Karolína Ducká, a tárca szóvivője azonban közölte, hogy több olyan projekt előkészítése és megvalósítása is folyamatban van, amelynek köszönhetően gyorsabb és egyszerűbb lehet a közúti összeköttetés Magyarországgal. Példaként említette a két Komárom közötti új hidat, a Dunaszerdahelyt és Komáromot összekötő 63-as elsőrendű főúttal kapcsolatos terveket, az R3-as gyorsforgalmi út Zólyom és Ipolyság közötti szakaszának építését, amely hozzájárulhat a Magyarországgal való jobb összeköttetéshez. Év elején az Ipolyvarbó és Őrhalom közötti híd megépítéséről tárgyaltak szlovákiai és magyarországi szakemberek, ez a projekt azonban időigényes.

A Győrt és Dunaszerdahelyt összekötő négysávos út Nagyszombat megye területén haladna. Berényi József, Nagyszombat megye alelnöke (MKP) lapunknak korábban elmondta, egyelőre ő sem hallott a tervekről. „Nyilván csak a szlovák–magyar határig lehet ezt tervezni, de előfordulhat, hogy kormányközi találkozón felmerült a gondolat” – nyilatkozta Berényi. A teherforgalom szempontjából sokat segítene az út, és üdvözölnék, ha megvalósulna a terv. Megkerestük Kovács Zoltánt, a magyar kormány szóvivőjét és megkérdeztük, mire alapozza a kormány a négysávos út szükségességét, egyeztettek-e a szlovákiai illetékesekkel és készültek-e tervek a fejlesztésről. Kérdéseinkre azonban lapzártáig nem érkezett válasz.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?