Négy évtizednyi munka jutalma

Nagy Ernő több mint 15 évig állt a helybeli alapiskola élén. Az ünnepi díjátadáson munkásságát Kucsera Ilona, a városi hivatal elöljárója méltatta – megemlítve egyebek között személyes érintettségét is, hiszen Nagy Ernő az osztályfőnöke volt, igaz, nem Nagymegyeren, hanem pedagógusi pályája korábbi szakaszában, a közeli Csilizradvány központi iskolájának tanáraként. „Munkáját mesteri módon végezte. Osztályunkat olyan közösséggé formálta, ahol csak szorgalommal, a képességek fejlesztésével, becsületességel lehetett tekintélyt szerezni. Mindig tudással gazdagított bennünket, emberséges magatartásra nevelt és a szülőföld szeretetét oltotta belénk” – elevenítette fel emlékeit a hivatalvezető asszony. A Pro Urbe-díj odaítélése kapcsán elsősorban azt emelte ki, hogy Nagy Ernő folyamatosan szorgalmazta és támogatta a tehetséges tanulók kibontakozását és a hátrányos helyzetű diákok felkarolását. Igazgatósága alatt a Bartók Béla Alapiskola épülete megújult, új szaktantermekkel és sportpályával gyarapodott. Következetes munkáját bizonyítja, hogy a kerületi szintű megmérettetések összegzése alapján az iskola évről évre az első-második helyet foglalta el a ranglistán. Nagy Ernő emellett egyik fontos szervezője a város kulturális életének, aktív tagja a Csemadoknak. Szakmai tudását, szervezőkészségét a Katedra Társaság alapító tagjaként, az Állami Pedagógiai Intézet munkatársaként, valamint a kerületi iskolaügyi szakosztály bizottsági tagjaként ma is kamatoztatja. „Pedagógiai munkássága és erkölcsi magatartása példaként szolgálhat a mai és a jövő tanító nemzedéknek” – tette hozzá Kucsera Ilona.

Nagy Ernő 1945-ben született Nyitragerencséren. Mint meséli, ma is úgy érzi, két hazája van: a Zoboralja és a Csallóköz. Nagy szeretettel emlékezik édesanyjára, aki a harmincas évek végén a pozsonyi orsolyáknál nevelkedett, s az ott megszerzett műveltséget gyermekeinek is továbbadta. Az ötvenes években, amikor magyarországi operettművészek már át-átjártak vendégszerepelni Pozsonyba, édesanyja felvette az ünneplő viseletét, fiával együtt vonatra szállt, csak hogy megnézhessenek egy-egy előadást. Nagy Ernő azt meséli, gyermekkorától kezdve tanító akart lenni – talán azért, mert minden pedagógusát nagyon szerette.

A Nyitrai Pedagógiai Főiskolán szerzett tanári oklevelet, szlovák-magyar szakon. Húszévesen már tanított. Csilizradványra helyezték, 17 éven keresztül tanított a faluban. A nyolcvanas évek elején a Dunaszerdahelyi járási iskolaügyi szakosztályhoz került. Ma úgy emlékszik erre az időszakra, hogy hasznos tapasztalatokat szerzett az irányítás terén. Akkori munkáját lelkiismeretesen végezte, de nem töltötte el őt örömmel. 1985-ben megkeresték a Nagymegyeri Városi Nemzeti Bizottság képviselői, és felajánlották a helyi magyar alapiskola igazgatói székét. 1991-ig állt az iskola élén, majd 1998-ban, immár a kiírt pályázat győzteseként, újra elfoglalhatta az igazgatói széket. A két igazgatói megbízatás között az iskolában tanított, emellett egy ideig járási tanfelügyelőként is tevékenykedett.

„Az igazgatói megbízásom 2009-ig szólt, de idén elértem a nyugdíjas kort, és úgy döntöttem, leköszönök. Számba vettem, mi marad majd el az életemből, mi lesz, ha rám szakad a tétlenség. Annyit kértem, hogy napi egy-két órát még taníthassak, és ezt a lehetőséget meg is kaptam. Emellett pedig végzem az egyéb feladataimat a különböző szervezetekben, társulásokban – mondta Nagy Ernő. – Nem akarok olyan nagy szavakat használni, mint „hivatás” vagy „küldetés”, de az elmúlt negyvenkét évben soha nem mondtam azt, hogy munkába megyek. Minden reggel az iskolába mentem. Boldog ember vagyok, mert a mai napig élvezem a tanítást. A mai napig jó visszajelzéseket kapok, akár évtizedekkel ezelőtti tanítványaimtól is. Mindig hálás, jó emberek vettek körül, akik megbecsültek.”